A Nyugat robbanthatja ki a harmadik világháborút?

Nem Oroszország, hanem a Nyugat robbanthatja ki a harmadik világháborút – erre utalt egyértelműen Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő. Ugyanakkor azt mondta, reméli, hogy a Nyugaton legalább egy kevés megmaradt a józan politikai gondolkodásból és észszerűségéből.

„Most az apokalipszis lehetőségét veted fel. Beszéljünk valami konstruktívabbról. Bízzunk benne, hogy végül is valamilyen politikai elme és akarat még mindig legalább részben megmaradt a kollektív Nyugaton” – mondta egy interjúban Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő arra a kérdésre, hogy lehetséges-e a harmadik világháború. Ezzel egyértelműen arra utalt, hogy az oroszoknak ez nem áll szándékában, tartanak azonban attól, hogy a Nyugat eljut idáig.

A Kreml képviselője megjegyezte, hogy Oroszországban a higgadt politikai gondolkodás teljes mértékben érvényesül. „Ez biztos, nincsenek kétségeim” – hangsúlyozta Peszkov. Korábban, június 30-án Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök azt mondta, hogy a NATO-országok nem tervezik katonai konfliktusba bocsátkozni Oroszországgal. Egyúttal viszont bejelentette a szövetség „elrettentő képességének növelésére” irányuló szándékát. A fegyverkezési hajsza már javában zajlik, a NATO egyre keletebbre húzódik Kelet-Európában, a kijevi szélsőnacionalista rezsim számolatlanul kapja nyugatról a pénzt és hadfelszerelést.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár ugyanakkor azt bizonygatta, hogy a szövetség nem tekinti magát az ukrajnai konfliktus részének, és nem akarja, hogy az átterjedjen az ország határain túlra. Azt is megjegyezte, hogy a katonai szövetség azt a célt tűzte ki maga elé, hogy megakadályozza a közvetlen konfliktust Oroszországgal, mert az abból származó károk összehasonlíthatatlanok lesznek.

Total
0
Megosztás
Előző hír

A mi pénzünk az ő pénzük

Következő hír

Cápa ölt meg egy romániai nőt Egyiptomban

Related Posts
Total
0
Megosztás