Azonnali nyugdíjba vonulással vagy felmondással fenyegetőzik és zsarol a romániai bírói és ügyészi kar, amiért a kormány költségcsökkentő intézkedései kilátásba helyezték a kiváltságos „igazságszolgáltatási apparátus” tetemes jövedelmeinek csökkentését. A balkáni országban az az általános gyakorlat, hogy a bírák és ügyészek erejük teljében, viszonylag fiatalon nyugdíjba vonulnak, a nyugdíjuk pedig magasabb a fizetésüknél, ami amúgy sem alacsony.
Pokol Béla professzorral, volt magyar alkotmánybíró nemrég interjút adott a Demokratának, amiben rámutatott: az európai igazságszolgáltatással teljesen elszaladt a ló. Egyebek mellett azt mondta: „A folyamat, amelyről most beszélünk, nagyjából ötven éve kezdődött. A nyugati világ bírói és bíróságai átpolitizálódtak, az általuk hozott ítéletek politikai szempontúvá válnak. Egyre nyitottabbá váltak a jogszabályok, csak elvi szinten fogalmazzák meg őket, és az adott keretek között bármilyen döntés születhet. A törvények elvontsága, nyitottsága szándékos, jó példa erre az emberi méltóság terepe. Kérdés, milyen deklarációnak felelteti meg a kérdést a bíró, amikor ítélkezni akar. Világos, hogy ilyen viszonyok között az az érdeke a pártoknak, politikai csoportoknak, ideológiai irányzatoknak, hogy az ő embereik közül legyen valaki a főbíró. A hatvanas évektől észlelhető ez a jelenség Nyugaton, és elsőként az amerikai társadalmat borította fel. Minél nyitottabbá váltak a jogszabályok, annál nagyobb lett a lehetősége a bíráknak a pártos döntésekre.”
Arra a kérdésre, hogy miként hatott, illetve hogyan hat ma is mindez az Európai Unió életére, a neves jogászprofesszor azt válaszolta: „Az unió egy nemzetközi szervezet, és mint ilyen, elvileg a szuverén tagállamainak az alávetettje. Itt is bírói puccsok sorozata játszódott le a hatvanas évektől kezdve, amelyeknek például egyik eredménye, hogy az Európai Bíróság tevékenysége nem korlátozható semmilyen formában sem. A testület egyszerűen kiszakadt az uniós szerkezeti és szervezeti hálóból. Az EB, vagyis a luxembourgi bíróság alkotmányosította az EU alapszerződését, eltérve annak eredetijétől, és innentől kezdve pusztán az addig kinyilvánított értékekből, például az emberi méltóság kérdéséből kiindulva büntet meg politikai erőket, tagállamokat. Az értelmezhetőségükben teljesen nyitott politikai értékek felé csúszott el az unió, például senkitől sem hallhattuk még a jogállamiság valóban pontos definícióját. De a jogállamiság mégis érték és szigorú követelmény az unió tagországaival szemben.”
Pokol Béla nem tagadta, hogy az Európai Bíróság vált az unió legfőbb hatalmi centrumává, bár nem az egyetlen. „Szerintem az EU irányítása egy 35-40 ezer fős apparátus kezében van. Negyven főigazgatóság működik az unióban, mindegyik 1500 hivatalnokkal, ezen belül pedig 600 fős elittel. Ez az elit igazgatja a rendszert, hozza a valódi döntéseket. Az Európai Bíróság pedig eszköz a kezében. Egy oligarchiáról beszélünk, amely lényegében azt csinál, amit akar. Dühönghetnek, lázadozhatnak a tagállami vezetők, de valójában ki vannak szolgáltatva az apparátusnak.”
A romániai bírák és ügyészek mostani lázongása, engedetlenség és fenyegetőzése is azt igazolja: a „jogállamiság’” örve alatt ezt a (politikai megrendelések teljesítésére bármikor kész) kiváltságos kasztot valójában csak a kommunista érából átmentett zsákmány megtartása érdekli.
