Milliárdosok kormánya

Elhűlve nézegeti mostanság több millió ember a felfoghatatlan mértékű megtakarításokat, nagy értékű autóflottákat és ingatlanvagyonokat a nyilvánosságra került vagyonnyilatkozatokban. Ha összevetjük a kormány, a kétharmados többségű képviselőcsoport, a budapesti és az európai parlamenti frakció eddig megismert figuráinak vagyoni helyzetét, akkor nyugodtan kijelenthető, hogy a Tisza a mil­liárdosok pártja, Magyar Péter pedig a felső tízezer kormányát vezeti.

Nem is lenne ezzel semmi baj, ha döbbenetes demagógiával nem vezették volna félre a magyar társadalom jelentős részét, nem hitették volna el felhergelt tömegekkel, hogy a megkárosított nincstelenek megsegítése áll majd politikájuk középpontjában.

Hamis propagandájuk szerint az elmúlt tizenhat évben a fideszesek szétlopták ezt az országot, ami ezáltal Európa legszegényebb állama lett. Itt minden pénzt a haverok és a rokonok zsebébe tömtek, senki nem rúgott labdába, ha nem állt be szolgalelkűen a feudális hűbéri rendszer talpnyalóinak sorába. A balliberális propaganda szerint a jövedelmi különbségek mesterséges árkaival gyakorlatilag kettészakították az országot, évtizedekre visszavetve ezzel a fejlődést. Senki nem kapott levegőt, innen csak elmenni volt érdemes. Okos, tehetséges, szorgalmas emberek tengették reménytelenségben az életüket. De akkor, tessék mondani, önök hogy a fészkes fenében lettek ilyen hihetetlenül gazdagok?

Miből van a málagai, a madeirai, a három-négy budai vagy belvárosi ingatlanocska? Vagy Magyar Péterhez hasonlóan mindenki fideszes oligarcha volt idáig, csókos kiszolgálója a mára gyűlöletessé hazudott rendszernek, és csak két éve világosodott meg? Szerintem sokkal egyszerűbb a magyarázat. Önök úgy hazudtak a kampányban, mint a vízfolyás.

Patás ördögnek állítottak be mindenkit, aki elindult a meggazdagodás útján úgy, hogy valaha kezet rázott Orbán Viktorral. Ráfogták mindegyikre, hogy kizárólag annak köszönheti gyors felemelkedését, hogy jól fekszik a legbelső körökben. Nehogy már egy gázszerelő okos, tehetséges, szorgalmas, netán szerencsés legyen! Hová jut így a világ, a globalista, idegen érdekeket szolgálók világa? Elhitették hát sok szerencsétlen honfitársunkkal, hogy azért is az előző kormány a ludas, ha nem hízik a disznó, megdöglött a kutya vagy megbukott matekból a gyerek. Súlyos árat fogunk még ezért fizetni, de ez a kőgazdagokat nyilván nem érdekli, legfeljebb később vesznek még egy Teslát a Maserati mellé.

Gondoljunk csak bele, a tőlük tanult demagóg módon: egy havi nyolcszázezer forintot kézhez kapó tapasztalt pedagógus nagyjából hatszáz év alatt tudna félretenni annyit, amennyi megtakarítása Kapitány úrnak van. És akkor az ingatlanokról és luxusjárművekről még nem is beszéltünk.

Tényleg ennyivel többet ér ez az ember bármelyikőnknél? Tényleg tőle várjuk az igazságosabb életet a balosok hazug egyenlőségeszméjének jegyében? Ő a leggazdagabb, de nem az egyetlen milliárdos az új garnitúrában. Ki is szakítja akkor ketté a mérhetetlen jövedelemkülönbségek szakadékával a magyar társadalmat?

Azzal szoktak védekezni, hogy ők legalább nem az adóforintjainkból szedték meg magukat. Csakhogy akkor is belőlünk gazdagodtak meg, ha valamilyen árut, szolgáltatást adtak el nekünk, csak akkor az adózott jövedelmünk vándorolt a zsebükbe. Elveszem a szegényektől és a gazdagoknak adom, mondta egyszer röhögve Kapitány, a fordított Robin Hood. Magukon kezdték a takarékosságot, csökkentették a fizetésüket, amire jól láthatóan nem szorulnak rá. Reméljük, az átvilágítások során is önként ajánlják majd fel, hogy valaki piszkálja már meg, honnan szerezték az első milliócskát.

Gajdics Ottó / Magyar Nemzet 

Total
0
Megosztás
Előző hír

Sárdobálás a román igazságszolgálatásban

Related Posts
Total
0
Megosztás