A tanárjelöltek egyharmada felkészületlen

Közzétették kedden a pedagógusi véglegesítő vizsga (rom. definitivat) írásbeli próbájának előzetes eredményeit Romániában.

A Definitivat.edu.ro oldalon közzétett eredmények szerint a résztvevők 65,36 százaléka, azaz 5784-en vizsgáztak sikeresen. Az írásbeli próbára 9510-en iratkoztak fel és 8862-en (93,2 százalék) vettek részt a vizsgán. 648-an nem jelentek meg, kilenc résztvevőt pedig kizártak – írja az Agerpres.

Romániában a pedagógusképzés kétfázisú: a képzés befejeztével ugyan elfoglalhat állást a jelölt, de csak a véglegesítő vizsga letételével válik teljes jogú oktatóvá, addig csak helyettesítő. A véglegesítő vizsgára azok jelentkezhetnek, akik teljes munkaidőben tanító, szakképzett pedagógusként legalább két év, részmunkaidős tanítóként pedig legkevesebb három év tanításban eltöltött idővel rendelkeznek. Ez tehát az első állomás ahhoz, hogy valaki véglegesen elhelyezkedjen a tanügyben, ugyanakkor ezt követi majd a második fokozati vizsga, illetve az egyes fokozat. A véglegesítő vizsga az alapképzés részét képezi, ezért is a tanügyminisztérium szervezi azt, míg a kettes és egyes fokozat megszerzésével különböző képzésközpontok foglalkoznak, ugyanis az már a hosszan tartó képzés része.

Az óvások utáni végleges eredményeket július 21-én teszik közzé. Az írásbeli próba a véglegesítő vizsga részét képezi, és az ezen elért pontszám a végső átlag 70 százalékát teszi ki. A vizsga akkor tekinthető sikeresnek, ha a végső átlag legalább 8-as. A végleges eredményeket miniszteri rendelettel hitelesítik július 24. és augusztus 14. között.

A sikeres vizsgához a minimális átlag a 8-as. Azok a pedagógusok, akik sikeresen teljesítik a vizsgát, jogot szereznek az oktatói pálya gyakorlására a közoktatásban, elhagyják a kezdő szintű (gyakornoki) státuszt, és szakmai fejlődésük következő szintjeire léphetnek.

Mivel Romániában politikai alapon nevezik ki a tanintézetek vezetőit, sőt olykor a pedagógusi kar tagjait, nemkülönben a tanügyminisztérium és a megyei tanfelügyelőségek felduzzasztott létszámú apparátusát, gyakorlatilag nincs semmilyen jelentősége annak, hogy ezek az „ejtőernyősök” milyen szakmai képesítési fokozattal rendelkeznek.

 

Total
0
Megosztás
Előző hír

A romániaiak nagy többsége szerint rossz irányba tart az ország

Következő hír

Egyeseket „sokkolt” Trump hirtelen ukránbarátsága

Related Posts
Total
0
Megosztás