Álhírbotrányban szennyeződött be a balliberális média

Ráégett pár nap alatt az ellenzéki magyar médiára a Budapesti (Szőlő utcai) Javítóintézethez fűződő bűnügy, aminek kapcsán a balliberális sajtó megpróbált befeketíteni több kormánypárti politikus, beleértve a miniszterelnök-helyettest.

Magát a törvénysértést még a Magyar Jelen tárta a nyilvánosság elé először egy májusi cikksorozatban, amelyben először nyilvánosságra hozták, hogy őrizetbe vették az intézet igazgatóját és rendészeti vezetőhelyettesét, majd beszámoltak róla, hogy emberkereskedelemmel és üzletszerű kéjelgés szervezésével gyanúsítják őket. S bár a nyomozás és a feltárás hónapok óta zajlik, az ellenzéki sajtó csak pár nappal ezelőtt röpült rá az ügyre, összehangolt rágalmazássorozatot indítva az állami intézményért „felelős” hatóságok és kormányzati szereplők ellen, magas rangú politikusok nevét is belekeverve az ügybe, az addig fel sem merült pedofília és gyermekbántalmazás bűnét is meglobogtatva.

Fontos leszögezni, hogy a fővárosi Szőlő utcában nem egy gyermekotthon található, hanem a Budapesti Javítóintézet. Továbbá az intézmény neveltjei között csak fiúk vannak, a létesítmény zárt, így a vádlottak nem vihettek ki onnan „gondozott lányokat”.

Egy álhírbotrány van az asztalon, amely a Szőlő utcához kötődik, ahol egy börtön, egy javítóintézet, fiatalkorúak börtöne van, amelynek vezetője a jelek szerint valóban futtatott nőket, de ennek semmi köze az intézményben őrzött és ott fogva tartott fiú gyerekekhez – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök tegnap a Kossuth rádióban. Azt mondta, „a kormány minden tagja ártatlan, egyetlen miniszternek a becsületéhez sem fér kétség, ilyen bűncselekménnyel nem lehet őket összefüggésbe hozni, aki mégis megteszi, vállalnia kell a következményeket, súlyos jogkövetkezmények lesznek”.

Egy most felderítendő bonyolult, valószínűleg külföldi szálakat is magába foglaló rendszerben elkezdődött egy álhír felépítése, miszerint itt pedofil bűncselekmény történt, amelynek a szálai elérnek a kormányig – mondta a magyar kormányfő. Úgy folytatta, ez rendkívül súlyos dolog, mert a pedofília a legsúlyosabb bűncselekmény ebben a civilizációban, „a pedofiloknak börtönben a helyük, nincs halálbüntetés, nem tudjuk őket felnégyelni, bár valószínűleg az lenne az optimális megoldás”. Orbán szerint ha valaki egy másik embert pedofíliával alaptalanul megvádol, szintén súlyos bűncselekményt követ el. „Ez akkor is súlyos, ha magánszeméllyel szemben történik, de ha egy közfelelősséget viselő emberrel, miniszterrel, rendőrrel, katonával szemben történik, az kétszeresen súlyos” – tette hozzá.

A kormányfő azt mondta, ha azért vádolnak valakit pedofil bűncselekménnyel, hogy annak az életét tönkretegyék, a rendőrséget lejárassák, a közigazgatást kikezdjék, hogy minisztert vagy netán kormányt akarnának buktatni, az háromszoros súlyú bűncselekmény. „A szóbeszéd ebben az esetben nem egy bocsánatos bűn. A pletykálkodás rendben van, de a legsúlyosabb bűncselekménnyel való vád nincs rendben” – fogalmazott.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy van egy jogrendszer, amit mindenki ismer. Ebben az esetben a rágalmazók és álhírterjesztők – akik között ellenzéki politikusok is vannak – pontosan tudták, ha tényalap nélkül vádolnak egy másik embert pedofil bűncselekmény elkövetésével, akkor büntetés vár rájuk. Amikor ezt tették, ismerték a várható jogkövetkezményeket – rögzítette Orbán Viktor. Kijelentette: azt fogják kapni, amit előre tudtak, amit várhattak.

A társadalmi tanulságokról azt mondta: rendesen kell viselkedni, az sokat segítene a politikában is. „Nem kell a másikat bántani, agresszívnek lenni, ha elönt bennünket az indulat, akkor el kell számolni tízig, mielőtt mondunk valamit. Nem gyalogolunk bele a másik becsületébe, nem okoz örömöt, ha valakit gyomron vágunk…” – fogalmazott. A politika, ahol vannak heves viták, azoknak való, akik a heves vitában is tudják kezelni a nehéz emberi helyzeteket, például a saját dühüket.

Az okokat elemezve Orbán úgy vélte, ilyen helyzet általában akkor áll elő, ha egy civilizáción belül bajok vannak, ha azt érzik az emberek és a vezetők is, hogy nem urai a helyzetnek. Ma a nyugat-európai világ ilyen helyzetben van, az egész nyugat-európai gazdaság vergődik, a migráció felborított mindent. Európában romlik le az élet, és ami körül vesz bennünket, az növeli az agresszivitást, és ez megjelenik a politikában is. Ugyanakkor a politikusoknak felelősségük van abban, hogy ezt az ideges, agresszív, erőszakos közeget ne engedjék bejutni a közéleti vitákba. Azt javasolta, mindenki tízszer gondolja meg, mielőtt mond valamit.

Orbán Viktor azt is közölte: a kormány szerdai ülésén döntött a szélsőbaloldali európai mozgalom, az Antifa terrorszervezetté nyilvánításáról. Ismertette: felállítanak egy nemzeti listát, amellyel a terrorszervezeteket listázzák és azokkal szemben a legszigorúbban járnak el. Kijelentette: a kormánynak élen kell járnia a tekintetben, hogy a tettek és a bejelentett, erőszakos, törvényellenes szándékok nem maradhatnak jogkövetkezmények és megtorlás nélkül.

Arra is reagált, hogy az Európai Parlament illetékes bizottsága a TiSza Párt elnökének, Magyar Péternek a brüsszeli képviselői mentelmi joga fenntartását javasolta Orbán szerint Brüsszelnek főnyeremény egy zsarolható magyar politikus. Emlékeztetett, hogy Brüsszelnek vannak olyan követelései, amelyeket ő nem teljesít: nem engedi be a migránsokat, nem hajlandó kivezetni a bank- és a multiadót, nem adja fel a rezsicsökkentést. Nemet mond arra, hogy megváltoztassák a családtámogatást, és az így megmaradó pénzt küldjék el Ukrajnába, illetve arra, hogy Magyarország szálljon be a háborúba. „Ezekre én mind nemet mondok, és engem nem lehet zsarolni” – fogalmazott.

A kormányfő kiemelte: Brüsszelnek olyan vezető kellene, akit tudnak zsarolni, mert az majd beengedi a migránsokat, beviszi Magyarországot a háborúba, Ukrajna mellé áll, „ad egy pofont a rezsicsökkentésnek”. Úgy összegzett, olyan vezető kell Brüsszelnek Magyarországon, akit „joystickolni” lehet, vagyis zsarolni. Magyar Péter zsarolható, azért nem kerül Magyarországon bíróság elé lopás miatt, mert a brüsszeliek megvédik a mentelmi joggal. Őt akarják a miniszterelnöki székbe juttatni és utána kizsarolni belőle azokat a döntéseket, amelyek Magyarország számára életveszélyesek – fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve: amíg nemzeti kormány van, ilyen döntések nem lesznek.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Zelenszkijnél elmentek hazulról

Következő hír

Újabb bukaresti tüntetés

Related Posts
Total
0
Megosztás