Az RHSZ és a korrupció

A tavalyi mélyállami puccs nyomán román államelnökké avanzsált Nicușor Dan ma kijelentette, hogy a Securitate utódszervezetén, a Román Hírszerző Szolgálaton (SRI) belül lesz egy egység vagy egy osztály, amely a korrupcióval fog foglalkozni.

Miután ismertette a parlament plénumában a 2025–2030-ra szóló védelmi stratégiát, amelyben a korrupció az állam egyik sebezhető pontjaként szerepel, az államfő az újságíróknak elmondta, hogy ezen a téren újdonságot vezetnek be, de részleteket nem árult el.

Az RHSZ-nek különböző osztályai vannak, amelyek más-más területtel foglalkoznak. Egyesek feladata a kémelhárítás, más osztályoké a szabotázsakciók, megint másoké pedig a szervezett bűnözés felderítése. Abból, hogy a védelmi stratégiába bekerült a korrupció, explicit módon következik, hogy az RHSZ keretében lesz egy osztály, amely csak és kizárólag a korrupcióval fog foglalkozni – magyarázta Nicușor Dan, de mivel nem kérdezték, a „magyar irredentizmussal” foglalkozó osztályra nem tért ki. Ezt a témát az egyébként manapság ismét kormánypártként működő RMDSZ illetékesei sem feszegetik…

Az államfő szerint az a cél, hogy a Román Hírszerző Szolgálat teljesen alkotmányos eszközökkel foglalkozzon a korrupcióval, a munkája élesen elhatárolódjon az ügyészség és a bíróságok tevékenységétől. Az rejtély, hogy ez miként valósul meg, ugyanis korábban éppen azért marasztalták el Romániát az európaim demokraták, hogy a titkosszolgálatok olyan törvénytelen lehallgatásokat és megfigyeléseket folytattak, amelyek eredményeit aztán nem lehetett a bűnüldözésben és igazságszolgáltatásban felhasználni.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Egyéni sorsok, kollektív traumák – a málenkij robot áldozatai

Következő hír

Súlyos figyelmeztetés a bolygónak!

Related Posts
Total
0
Megosztás