Berobbant Európában a koronavírus

A magas infláció és a repülőtereken kialakuló káosz sem akadályozza meg az európai turistákat abban, hogy a pandémia miatti két év otthonmaradás után idén végre nyaralni induljanak, az idegenforgalmi szektor újbóli fellendülése közben azonban elkerülhetetlenül berobban újra a koronavírus is. A szigorú utazási korlátozások feloldása és az egészségügyi elővigyázatosságról való megfeledkezés következtében ugyanis az omikron új mutációi, a BA.4- és a BA.5-variánsok egyre gyorsabban terjednek, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint pedig ennek súlyos következményei lehetnek az őszi–téli időszakban.

Hans Kluge, a WHO európai regionális igazgatója a Reuters hírügynökségnek adott minapi interjúban arról beszélt, hogy az európai országoknak fel kell gyorsítaniuk a koronavírus elleni oltási programjukat és vissza kell állítaniuk a maszkviselési kötelezettséget, amennyiben el akarják kerülni a szigorúbb járványügyi korlátozásokat. Hozzátette: az emberek időnként azt kérdezik, hogy visszatért-e a vírus. Nos, soha nem is tűnt el, még mindig itt van. Terjed, mutálódik és sajnos sok emberéletet követel.

Múlt héten egyébként közel hárommillió új esetet regisztráltak a kontinensen, ami csaknem a fele az ez idő alatt globálisan feljegyzett fertőzéseknek. Eközben megduplázódott a kórházba kerülők száma, és hetente közel háromezren halnak bele a betegségbe.

Emelkednek az esetszámok, miközben a társadalom szinte ugyanúgy működik, mint korábban – húzta alá Kluge, fontosnak nevezve egyebek mellett a megfelelő immunizációt, a maszkviselést és a szellőztetést.

A Covid korábbi változataihoz hasonlóan most is a betegek és az idősek a legveszélyeztetettebbek, de már ötvenéves kortól jobban ki vannak téve az emberek a fertőzésnek. A romló járványhelyzet miatt Szlovákiában egyre több egészségügyi intézmény dönt úgy, hogy felfüggesztik a beteglátogatást, a pozsonyi egészségügyi minisztérium pedig már annak a lehetőségét is fontolgatja, hogy az önként jelentkező idős emberek kérhetik a koronavírus elleni vakcina negyedik adagját.

Szerbiában gyors tempóban nő a fertőzöttek száma, Milanko Sekler vírusszakértő és mikrobiológus szerint akár a húszezret is elérheti a napi új megbetegedések száma  – írta a vajdasági Szabad Magyar Szó. A szakértő a Prva Televíziónak azt mondta, hogy azok is könnyen megfertőződhetnek, akik már több alkalommal is átestek a koronavírusoson, és természetesen azok is, akik felvették a védőoltást, csak ők sokkal könnyebben átvészelik a betegséget.

Nem Európa azonban a vírus egyetlen gócpontja: soha nem látott gyorsasággal terjed az omikron-variáns Új-Zélandon is. Az egészségügyi minisztérium adatai alapján a július 16-ig tartó héten 151 haláleset történt a vírus miatt, míg az előző hullám legrosszabb hetében 115 volt a halálesetek száma.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Koronavírus és majomhimlő Romániában

Következő hír

Budapesten vonultak fel a deviánsok

Related Posts
Total
0
Megosztás