Egy deviáns gyilkolt az amerikai egyházi iskolában

Az iskola korábbi diákja volt a nashville-i iskolai lövöldöző, aki három diákot és az iskola három dolgozóját, köztük az iskola vezetőjét ölte meg hétfőn délelőtt a Covenant keresztény magániskolában.

A helyi idő szerint hétfő délután tartott sajtótájékoztatón John Drake, Nashville (Tennessee állam, USA) rendőrfőnöke közölte, hogy a támadó otthonában búcsúüzenetet találtak, valamint az iskola részletes térképeit, amelyeken a nő felvázolta a bűncselekmény végrehajtását.

A 28 éves Audrey Hale magát transznemű nőként határozta meg, és korábban az iskolába járt – közölte a rendőrségi vezető, aki arról is beszámolt, hogy a tettes a templommal egybeépült iskolaépületbe egy oldalajtón keresztül jutott be. Már a földszinten tüzet nyitott, majd az emelet felé vette az irányt, ahol a néhány percen belül kiérkező rendőrök lelőtték.

A rendőrség kora délutáni tájékoztatása szerint a hatóság néhány perccel délelőtt negyed 11 előtt kapta a bejelentést az erőszakos cselekményről, és 14 perccel később ártalmatlanná tették a tettest. A gyilkosnál két automata-jellegű fegyvert és egy kézi lőfegyvert találtak, ami a hatóság közlése szerint megerősíti, hogy előre kitervelt támadásról volt szó. A fegyverek közül legalább kettőt legálisan vásárolt az elkövető – hangzott el a tájékoztatón, ahol azt is elmondták, hogy még nyomoznak, és majd a támadás körülményeit megörökítő videófelvételt nyilvánosságra hozzák.

A Covenant keresztény magániskolának, amelyet a Covenant Presbiteriánus Egyház alapított 2001-ben, mintegy 200 tanulója van.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Tüntetést szervez a Pesti Srácok a Google budapesti székháza elé

Következő hír

Egy hazudozó magyar filmrendező

Related Posts
Total
0
Megosztás