November 25-e a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja, amelyet 2012-ben nyilvánított hivatalos emléknappá a magyar Országgyűlés annak kapcsán, hogy 1953-ban ezen a napon érkezett vissza Magyarországra az első hazatérő csoport a szovjet táborokból.
Ezen alkalomból a kárpátaljai II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Történelem- és Társadalomtudományi Tanszéke, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpont bemutatta az Egyéni sorsok, kollektív traumák. A „málenkij robot” Kárpátalján című roll-up kiállítást a beregszászi egyetem könyvtárában.
Az esemény kezdetén Váradi Natália történész, docens köszöntötte a jelenlévőket, majd felidézte, hogy 1944 őszétől több százezer magyar civil és hadifogoly került a Szovjetunióba, ahol éveken át tartó kényszermunkát vagy hosszú internálást kellett elszenvedniük. Hangsúlyozta, hogy nemcsak Magyarország, hanem Kárpátalja is súlyosan érintett volt: tízezrek szenvedtek az ún. málenkij robot alatt, akik közül sokan soha nem tértek haza, a túlélők pedig életük végéig viselték a megpróbáltatások terhét. Beszédében rámutatott, hogy ezen a napon nemcsak a veszteségekre, hanem az emberi kitartásra, méltóságra és a közösség erejére is emlékezünk.
Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja beszédében kiemelte, hogy a 20. század, különösen a második világháború és az azt követő évtizedek, a történelem egyik legmélyebb tragédiáit hozták. Hangsúlyozta, hogy a háború és az állami erőszak nemcsak a magyar közösségeket, hanem minden családot érintett, sokakat halálba, másokat hallgatásba kényszerítve. Felhívta a figyelmet Kárpátalja történelmi eseményeire, amelyek a közösségi emlékezet fontos részei, és amelyeken keresztül a társadalom feldolgozhatja a múlt traumáit. Beszéde szerint az emlékezés nemcsak fájdalmat idéz fel, hanem lehetőséget teremt a közösségek számára a tanulásra, a bátorság és a kollektív tudat erősítésére.
Csernicskó István, a Rákóczi-egyetem rektora beszédében személyes történeten keresztül mutatta be a málenkij robot hatását a magyar családokra. Elmesélte, hogy saját családjában három fiú érintett volt, akik közül néhányan közvetlen veszélyben voltak, de helyi segítők révén megmenekültek a deportálástól. Kiemelte, hogy ezek a történetek nemcsak a múlt tragédiáit idézik fel, hanem a közösségi összefogás és emberi kitartás példáit is. Rámutatott, hogy az emlékezés segít megőrizni a személyes és kollektív sorsok jelentőségét, valamint a közösségek összetartását a nehéz időkben.
A továbbiakban Bank Barbara Kényszermunka szovjet módra 1945–1955 című előadását is meghallgathatták a résztvevők. Majd Molnár D. Erzsébet elmondta, hogy a kiállítás célja a málenkij robot történetének újragondolása és emberközelivé tétele. Köszönetet mondott a Rákóczi-egyetemnek és a Nemzeti Emlékezet Bizottságának a támogatásért, valamint kutatótársainak a kiállítás létrehozásában végzett munkájukért. Hangsúlyozta, hogy a tárlat nem csupán a deportálások fő állomásait mutatja be, hanem az elmúlt években feltárt egyéni sorsokat is, amelyek ezreket érintő tragédiákból rajzolnak ki egy teljesebb történelmi képet. A kiállítás a szovjet megszállással indul, majd végigvezeti a látogatót a deportálások folyamatán és személyes történetein.
Váradi Natália a rendezvény végén hangsúlyozta, hogy az egyéni történetek megőrzése és továbbadása a kollektív emlékezet alapja, és segít a múlt traumáinak feldolgozásában. Kiemelte, hogy a túlélők nemcsak saját életüket hozták haza, hanem azokét is, akik elvesztek, ezért kötelességünk őrizni tanúságukat és továbbadni belőle az emberséget és a szolidaritást.
Forrás: Kárpátalja.ma
