Elhunyt Erdélyi Géza

A kommunizmus aldozatainak emleknapja 10 eve, urania mozi filmszinhaz erdelyi geza foto: Leeb Adam 2010.02.25.

December 4-én, életének 89. esztendejében elhunyt Erdélyi Géza, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház nyugalmazott püspöke.

A prágai Károly Egyetem Komenský Evangélikus Hittudományi Karán végzett 1958-ban, majd 1975-ben a prágai Műszaki Egyetemen művészettörténészi diplomát szerzett, 1988-ban pedig a teológia doktora lett.

Lelkipásztorként Szalóc, Rozsnyó, Hanva és Rimaszombat gyülekezeteiben szolgált. Lelkészi tevékenysége mellett 1971 és 1985 között a betléri és a krasznahorkai történelmi Andrássy-könyvtár több ezer kötetes állományát rendezte, tartalmi feltárását és nyilvántartását végezte.

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyházat 1996 és 2008 között vezette püspökként, 2001-től pedig a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatának elnökeként is tevékenykedett. Munkásságát több rangos díjjal ismerték el, többek között a kisvárdai Tőkés László Alapítvány díjával (2005), Károli Gáspár-díjjal (2009), Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetéssel (2010), Pálóczi Czinke István-díjjal (2017) és Magyar Örökség-díjjal (2018).

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház saját halottjának tekinti az elhunytat. Temetése 2025. december 9-én 13 órától lesz Rimaszombatban. A református templomba 12 órától lehet majd belépni. Ezt követően a rimaszombati temetőben helyezik végső nyugalomra a megboldogultat.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Markó Béla a woke-őrület oldalán

Related Posts
Total
0
Megosztás