Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!

Mint arról tegnap beszámoltunk, Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke levelet intézett a nemzeti ünnep előestjén a külhoni magyarokhoz, amit március 15-én, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének 177. évfordulóján felolvastak azokon a helyszíneken, ahol ünnepségeket, megemlékezéseket tartottak a világon élő minden magyar nemzeti ünnepe alkalmából.

Számos romániai helyszínen a Magyar Köztársaság kormányának kisebb-nagyobb rendű és rangú képviselői olvasták fel a miniszterelnök üzenetét, illetve mondtak beszédeket, ezekről az MTI számolt be. Kampányüzenetet intézett a romániai magyar kisebbséghez a román kormánykoalíció tagjának, az RMDSZ-nek az elnöke, Kelemen Hunor, valamint a koalíció államfőjelöltje, Crin Antonescu is.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) is megtartotta hagyományos március 15-iki ünnepi programját Erdély, a Partium és a Bánság különböző helyszínein. Az EMNT elnöke, Tőkés László Nagyváradon mondott ünnepi beszédet Szacsvay Imre mártír országgyűlési jegyző emlékművénél, az Ezredévi emléktéren, ez itt is olvasható: http://tokeslaszlo.eu/cikk/_marcius_15-ike_a_szabadsag_napja. Ezt megelőzően a város központjában, a Szent László téren tartottak zenés-táncos toborzót, ahol a hegyközcsatári Királykút gyermek néptánccsoport és citerazenekar, valamint a berettyóújfalui Bajnóca néptánccsoport lépett fel a rossz, esős időjárás miatt rövidített műsorral. A Szacsvay-szobornál a Váradi Dalnokok nevű dalárda adott elő néhány forradalmi nótát, Orbán Viktor üzenetét Simon István Előd kolozsvári konzul olvasta fel, Kovács Enikő színművész verseket mondott, a tisztelet és emlékezés koszorúit, virágait az EMNT, az EMSZ, az RMDSZ, a Szigligeti Színház és a Partiumi Keresztény Egyetem diákságának képviselői helyezték el, valamint a jelen lévő polgárok.

Az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, Zakariás Zoltán parlamenti képviselő a székelykeresztúri ünnepségen vett részt és mondott beszédet.

Total
0
Megosztás
Előző hír

A választási kabaré újabb epizódja Romániában

Következő hír

A „fekete március” kezdőnapja

Related Posts
Total
0
Megosztás