Az Erdélyi Magyar Szövetség képviselői kézhez kapták az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt fúziójának elutasítására vonatkozó bukaresti bírósági indoklást.
Mint ismeretes, idén szeptemberben a pártfúzióról lefolytatott tárgyalássorozat negyedik alkalmával már semmilyen ellenvetése nem volt a kirendelt ügyésznek a folyamattal kapcsolatban, ezért végképp érthetetlen volt az akkori szűkszavú elutasító határozat.
A most kiközölt indoklás szerint az Erdélyi Magyar Szövetség bejegyzése azért nem lehetséges, mert annak hivatalos megnevezésében a magyar elnevezés is szerepel.
Az EMNP és az MPP vezetőinek az indoklás birtokában immár lehetőségük van fellebbezni, melyet határidőn belül meg is tesznek, ugyanakkor emlékeztetnek: a bírósági indoklásban felhozott érv már csak azért is abszurd és elfogadhatatlan, mert a fúziót kezdeményező, az ilyen ügyekben illetékes fővárosi, első kerületi bíróság által már korábban bejegyzett két párt nevében szintén szerepel azok magyar megnevezése is, sőt, az Erdélyi Magyar Néppárt esetében nem is a román, hanem a magyar hivatalos megnevezés az első.
Az ügy fejleményeiről az EMSZ képviselői továbbra is tájékoztatják a közvéleményt.