Az exit poll eredmények alapján hiába fenyegetőzött Brüsszel, az olasz baloldal megbukott, ugyanis a jobboldal óriási fölénnyel nyerhette meg a vasárnapi parlamenti választásokat.
A második világháborútól számított tizenkilencedik római törvényhozás és a hatvannyolcadik kormány megválasztása érdekében két nagy koalíció, a Giorgia Meloni vezette jobbközép és az Enrico Letta vezette balközép versenyzett egymással. Az utolsó napokban óriási felháborodást keltett Olaszországban, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság német elnöke megpróbálta megzsarolni az olasz választókat, egy Amerikában mondott beszédében arra utalva, hogy ha Meloniék nyernek, vizsgálat és nyomásgyakorlás indulhat Olaszország ellen.
A miniszterelnök Giorgia Meloni lehet, miután az Olasz Testvérek (FdI) a szavazatok 22-26 százalékát szerezve első helyen végeztek. Az egész jobboldali szövetség 43-47 százalékot kap, míg a baloldal mindössze 25-29-et.
Az olasz közszolgálati televzió, a Rai1 be is jelentette a jobboldal győzelmét, a választási elemző műsor hátterében a „Meloni és a jobbközép győzött” felirat olvasható.
Meloni az urnazárást követően azt nyilatkozta, az Olasz Testvérek pártja mindenkiért kormányoz majd, és nem fogja eljátszani az emberek bizalmát. Az olaszok egyértelmű üzenetet küldtek, hogy az Olasz Testvérek által vezetett jobboldali kormány mellett állnak – mondta újságíróknak Rómában.
Az exit poll szerint a 400 fős képviselőházban a jobboldal 227-257 helyet szerez, míg a baloldal mindössze 78-98-at. A 200 fős szenátusban 111-131 jobboldali képviselő lesz és mindössze 33-53 baloldali.
Első lépésben a parlament alakul meg: az első ülést október 13-ra tűzték ki, amikor megkezdődik a felső- és az alsóház elnökének megválasztása. Utóbbi akár több napot is igénybe vehet. A kormányalakítás ezt követően, tehát október második felében indul. Az államfő először konzultál a frakció- és pártvezetőkkel. Az államfő a győztes párt vagy koalíció vezetőjét bízza meg kormányalakítással, ha annak biztosnak látszik a többsége. Ha nem adott a biztos többség, akkor a konzultáció elhúzódhat.
Mivel 1919 óta most először tartottak választást ősszel, az államfő és a pártok is a minél gyorsabb kormányalakításban érdekeltek, hiszen sürget az energiaválság kezelése és a jövő évi költségvetési csomag összeállítása, valamint Róma nemzetközi feladatainak teljesítése. Számítások szerint az új kormány legkorábban október utolsó napjaiban, november elején teheti le esküjét.
A nemzetközi balliberális média – beleértve a magyarországit is – máris fanyalogva, helyenként riadalmasan fasisztázva, szélsőjobbozva adott hírt Meloniék várható győzelméről, sőt egyes hangok valamilyen csodaszerű hirtelen fordulatra várnak az olaszországi szavazatszámlálás hajrájában. Egy jellemző újságcím a magyar Soros-médiából: „Úgy tűnik, a szélsőjobb nyerte az olasz választásokat” (Portfolio.hu).