Kitelepített erdélyi földbirtokosok emlékszobáját adják át a Maros megyei Kutyfalván (rom. Cuci), a Degenfeld-kastélyban március 2-án.
A kutyfalvi Degenfeld-kastélyban berendezett emlékszobákat a kitelepítés 75. évfordulója alkalmából nyitják meg. A szobák körbejárásával lehetőség nyílik megismerni az erdélyi magyar nemesség 20. századi történetét. Az interaktív kiállítás egy ún. adioguide segítségével teszi még átélhetőbbé az eseményeket.
A tárlat bemutatja, milyen környezetben élt a két világháború közötti időszakban az erdélyi magyar nemesség, hogyan zajlott a kitelepítés, és milyen volt egy kényszerlakhely. A kezdeményezés főtámogatója a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
„Képzeljük el, hogy egy éjszaka, valamikor éjfél és hajnali 4 óra között dörömbölnek a házunk ajtaján. Megkeressük a papucsunk, felvesszük a köntösünk, miközben álmosan, egy feszítő, furcsa érzéssel elindulunk ajtót nyitni. Hatósági emberek nyomulnak be a házba, és közlik, hogy minden ingó és ingatlan vagyonunk a nép tulajdonába megy át. Nekünk pedig pakolni kell, néhány ruhát vihetünk magunkkal, értékeket nem. Sietni kell, mindent hátrahagyva kell elmenni. Mit éreznénk ekkor? Mire gondolnánk? Mit tennénk?” – olvasható a Kutyfalvi Degenfeld-kastély és az Asociația AntePortum Egyesület leírásában. Pontosan ez történt 1949. március 2-áról 3-ára virradó éjszaka a romániai nagybirtokosokkal. Sőt volt olyan, akinek rosszabb sors jutott, egyáltalán nem vihetett magával csomagot. Persze a nehézségek, a megszorítások már jóval korábban elkezdődtek, a kommunista Földművelésügyi Minisztérium által 1949-ben, azaz 75 évvel ezelőtt kiadott rendelet „csupán” egy folyamat betetőzését jelentette.
A rendelet tragikus, sorsfordító esemény volt az erdélyi magyar nemesség életében, hiszen kitelepítés, meghurcolás, börtön, kényszermunka várt rájuk, báróból és grófból „pincelakóvá” váltak. Az évfordulóról egyébként Erdélyben máshol is meg szoktak emlékezni: az erdélyi magyar földbirtokos, nemesi családok emléke előtt tisztelegve, akiket – több ezer személyt – jogtalanul telepített ki, deportált kényszerlakhelyre a kommunista rezsim, megfosztva őket vagyonuk legnagyobb részétől.
Romániában a kommunista diktatúra kezdeti éveiben az osztályharc jegyében a hatalom igyekezett leszámolni az osztályellenségnek nevezett tőkésekkel és a birtokosokkal. A hivatalosan meghirdetett cél a nincstelen, szegényparasztság földhöz, javakhoz juttatása – voltaképpen a közös gazdálkodási társulások, az ún. kollektívák erőszakos létrehozása – volt, de ezzel csak az általános államosítást (állami rablást) álcázták. Az etatizálás érdekében több törvényt és törvényerejű rendeletet léptettek életbe, az intézkedések közé tartozott az agrárreformról szóló 1945. évi 187. számú törvény, amelynek értelmében szántóföldeket, egyéb ingatlanokat, munkaeszközöket, gépeket mindenféle kártalanítás nélkül, azonnali hatállyal az állam tulajdonába utaltak át. Erre erősítettek rá az 1949/83. törvényerejű rendelettel, amely előírta, hogy a birtokosok földterületei, épületei, állat- és gépi állománya, terményei, jogcímei és jogosultságai, egyszóval javaik összessége a nép javainak tekintendők, és az állam tulajdonába mennek át.
A kommunista diktatúra bukása után 35 évvel is elmondható: Romániában máig nem történt meg a kisemmizett személyek, közületek vagyonának teljes és maradéktalan restitúciója, kárpótlása, a meghurcoltakkal, megnyomorítottakkal szembeni jóvátétel.
