Erdélyből indult a siker felé

Balázs Samu, a Kossuth-díjas színész, érdemes művész Kalotaszeg „fővárosában”, Bánffyhunyadon született 120 évvel ezelőtt, pontosabban 1906. május 18-án. Budapesten halt meg 1981. szeptember 25-én, a Farkasréti temetőben nyugszik.

Apja mindent megtett, hogy eltartsa a négy gyermekét, ám nem éltek nagy lábon. A kis Samu csupán 8 éves volt, amikor kitört az I. világháború, s nem értette miért megy el az apja hazulról. A frontra ment, ahonnan soha többé nem tért vissza. Habár a félárva fiú jogi egyetemre szeretett volna menni, az anyja azt tanácsolta neki, inkább menjen bankárnak, mert azoknak van pénzük. Aztán rátalált a színművészetre, és az soha nem eresztette többé…

Darvas Iván és Balázs Samu egy 1971-es felvételen

Jelentkezett a budapesti Színművészeti Akadémiára, felvették és a csodájára jártak a magas, szikár, egyedi orgánumú színészpalántának. Nem véletlen, hogy a kor ünnepelt színésze, Rátkai Márton 1928-ban azt mondta a lapoknak, hogy az akkor 22 éves Balázs Samu lesz a következő évtizedek nagy szerelmes színésze. Rátkai Kolozsváron látta a fiatal Balázst, akit sokáig hiába csábítottak Budapestre, kilenc esztendőn át Erdélyben játszott. 1933-ban Nagyváradon például az Ember tragédiája közben kellett beugrania Ádámként, ugyanis a szerepet alakító Földényi László az egyik jelenet közben fogta magát és lement a színpadról. Mint utóbb kiderült, mindezt azért tette, mert nem kapta meg időben a gázsiját, ami felbosszantotta. Balázs Samu a nézőtérről ugrott be a szerepe és ragyogó alakítást nyújtott.

Aztán 1938-ban igent mondott a Nemzeti Színház hívásának. Amíg Erdélyben főszerepeket alakított, a fővárosi Nemzetiben epizodistaként kezdte; minden apró jelenetből is megpróbálta kihozni a maximumot, ami kevéske pénzt kapott, annak egy részét pedig hazaküldte az anyjának. A II. világháború alatt ő is sokat nélkülözött, volt, hogy éhezett, de túlélte a borzalmakat. Rátkai Márton jóslata ellenben nem jött be. Hiába volt zseniális színész, a hősszerelmes karakterek foglaltak voltak a Nemzetiben, ellenben egyre többször alakított gonoszt a színpadon, amely lassan a védjegyévé vált. Az arisztokratikus megjelenése miatt- aztán 1949-ben kritikát is kapott a Népszavától. Egy munkásmozgalmi darabban szerepelt, ám a sztálinista újság szerint „az egészséges, kiegyensúlyozott kommunista munkás helyett intellektüellt hozott a színpadra”. Ez a lap azóta sem sokat változott…

A legnagyobbakkal, Gobbi Hildával, Major Tamással, Somlay Artúrral játszott egy színpadon, ám az országos ismertséget az 1954-ben forgatott Liliomfi hozta el számára, ahol Szilvai Tódor professzort alakította lehengerlően. A színjátszás szent volt számára, sokszor emlegette a legendás színészt, Pethes Sándort, akinek a színházi öltözőjére nem a neve volt kiírva, hanem egy idézet: „A színjátszás átélés nélkül kutyakomédia.”

Balázs Samu zárkózott ember volt, a magánéletéről szinte soha nem beszélt. Majláth Máriát színésznőt vette el feleségül, s vele élte le az életét. Egy gyermekük született 1952-ben, Balázs Ádámból irodalmár, diplomata, újságíró, rendező lett, aki könyvet is írt édesapjáról Egy angol úr Erdélyből. Balázs Samu életútja címmel, 2018-ban jelent meg.

Balázs Samu utált nyilatkozni, s kerülte a feltűnést. Amíg sok színész előadás után kiment a közönség közé, ő megvárta míg mindenki hazamegy, és csak akkor indult az útjára. Megesett, hogy valamelyik mozi előtt felismerték és autogramot kértek tőle, éppen ezért ha egy mozi környékén járt, inkább átment a túloldalra. A szerepekben érezte jól magát, ahogy fogalmazott, „nem szeretek meztelenül mutatkozni.”

Arról is keveset beszélt, hogy az élete során több súlyos betegséget is túlélt, s számtalan operáción esett át.  Aztán 1970-ben nyugdíjazták a Nemzeti Színházban, ő pedig 32 év után a Madách Színházhoz szerződött. Idős korában sokszor emlegette, hogy szép karriert tudhat magáénak, ám jobb lett volna több hőst alakítani a színpadon. A ragyogó színész, aki egy bánffyhunyadi félárvaként hódította meg a színpadot, végül sok betegeskedés után, 75 éves korában, 1981-ben aludt el örökre.

(Forrás: Ujsagmuzem.hu)

Címkép:  A nagyváradi születésű Dayka Margittal a Liliomfiban

Total
0
Megosztás
Előző hír

Elindultak a vonatok csíksomlyói búcsúba

Következő hír

Egyre többen keresik gennyesre magukat Romániában

Related Posts
Total
0
Megosztás