Felszabadítás népirtással

A bukaresti Adevărul című napilapban 2024. június 22-ikén a következő címmel jelent meg a szerkesztőség által aláírt évfordulós megemlékezés: „22 iunie: ziua când Armata română a declanşat operaţiunile militare pentru eliberarea Basarabiei şi Bucovinei de Nord” (Június 22.: a nap, amikor a román hadsereg beindította a katonai hadműveletet Besszarábia és Észak-Bukovina felszabadításáért). A cikkhez mellékelt fotó alatti szöveg: „Antonescu marsall kiadta a parancsot: Román katonák, megparancsolom, keljetek át a Pruton.”

A cikkből magáról a történelmi eseményről egyebek között a következők tudhatók meg. 1941-ben Besszarábia és Észak-Bukovina szovjet megszállása rövid időre meg lett szakítva, miután Románia a „Barbarossa” hadművelet keretében Németországgal együtt visszafoglalta ezeket a Szovjetunió által megszállt területeket, amelyeket azonban a Vörös Hadsereg 1944-ben ismét megszállt (Moszkvából nézve: felszabadított). Az írás folytatásában a történelmi előzményekről olvashatunk dióhéjban.

Van azonban valami, amiről nem csupán ez a cikk, hanem az akkori eseményekről szóló román krónikák szinte mindegyike „elfelejt” említést tenni. Mégpedig az, hogy Besszarábia és Észak-Bukovina 1941-ben történt „felszabadítását” Antonescuék különösen barbár népirtással egybekötve követték el…

1940-ben Besszarábia és Észak-Bukovina a Szovjetunió, Észak-Erdély Magyarország, Dél-Dobrudzsa Bulgária adminisztrálása alá került. 1941. június 22-én kezdetét vette Hitler szovjetellenes háborúja. Az 1940-ben elveszített területek visszaszerzésének a reményében Románia még aznap hadat üzent a Szovjetuniónak, és a tengelyhatalmak második legnagyobb hadseregét vonultatta fel ellene – sokkal nagyobbat, mint például Szlovákia és Magyarország együtt. (Ezt a román haderőt majd csak Sztálingrádnál verte szét a Vörös Hadsereg.) A háború nyitányában Románia nemcsak Besszarábiát foglalta el, hanem a Dnyeszter és a Bug folyók között húzódó jelentős dél-ukrajnai területet, Transznisztriát is megszállta.

Bukarest már korábban eltervezte, hogy ezeken a részeken etnikai tisztogatást hajt végre. Idézet Mihai Antonescu miniszterelnök-helyettesnek az 1941. június 17-i kabinetülésen elmondott beszédéből: „A román nemzet most (…) fel kell, hogy használja a kivételes alkalmat a lakosság megtisztítására (…) nem csupán a zsidókról, de az összes többi etnikai kisebbségről is szó van – az idegen elemek teljes és erőszakos eltávolításának politikáját fogjuk alkalmazni.” (Forrás: Evreii din România între anii 1940–1944, vol. II., Bucureşti, Hasefer, 1996.)

Besszarábia és Észak-Bukovina „felszabadítására” pontosan úgy került sor, ahogy azt Mihai Antonescu – aki csak névrokona volt Antonescu marsallnak) azon a bizonyos kabinetülésen beharangozta. Mivel azonban a román politika az 1941 és 1944 között román közigazgatás alatt álló területeken történt tömeggyilkosságokat tabutémaként kezelte, nem csupán a kommunizmus idején, de még ennek bukása után is jó évtizedig Románia lakosainak a túlnyomó többsége úgy tudta, hogy más országokban igen, de az ő hazájában nem volt holokauszt.

Miután emiatt 2003-ban világméretű botrány robbant ki, Bukarest olyan nemzetközi történészbizottság összehívására kényszerült, amely a román zsidóirtással kapcsolatos tudnivalók tisztázását és írásban való rögzítését kapta feladatul. Így született meg, illetve látott nyomdafestéket 2004-ben a Wiesel-jelentésként is emlegetett tanulmány – hivatalos elnevezése: Comisia internaţională pentru studierea holocaustului în România. Raport final –, amelyet Romániában a politikum és a történelemtudomány egyaránt kénytelen igaznak elismerni. (Igaz, az országban élők többsége a nemzetközi bizottság által feltárt helyett továbbra is a meghamisított történelemváltozatban hisz.)

A következőket a Wiesel-jelentésből idézem. „A román zsidók második világháború idején történt kivégzésének a története paradoxonokkal teli. (…) A zsidók megölése legelőbb és elsősorban a vitatott, utólag annektált területeken történt. (…) A háború első felében a teljes katonai és jogi elnyomó gépezetet mozgósították a zsidók ellen. (…) Antonescu és rezsimje legfőbb eszközökként a kivégzéseket, a deportálásokat, a kényszermunkát és az éheztetést használta Romániának a zsidóktól való megtisztítására. (…) Az adminisztrálása alatt lévő területeken élő zsidók bántalmazása és megsemmisítése érdekében a román állam felhasznált hadsereget, csendőrséget, rendőrséget, köztisztviselőket, újságírókat, írókat, egyetemistákat, polgármestereket, köz- és magánintézményeket, ipari és kereskedelmi vállalkozásokat. A parancsok Bukarestben, és nem Berlinben lettek kiadva. (…) 1942 őszén vette kezdetét a román politika második szakasza. (…) A zsidókkal szembeni politika változása 1942 októberében, a sztálingrádi kudarc előtt kezdődött, a deportálások 1943 márciusában–áprilisában maradtak abba véglegesen.” (Hogy miért? Annak egyenes következményeként, hogy míg a háború első szakaszában Antonescuék szilárdan hittek Hitler győzelmében, a fronton történtek hatására ez a hitük megingott, és félni kezdtek az általuk 1941-ben elkezdett népirtás következményeitől – B. E.)

További idézetek a Wiesel-jelentésből: „A náci Németország valamennyi szövetségese közül Romániát terheli a zsidók elpusztításához való legnagyobb hozzájárulás felelőssége, Németországot magát nem számítva. A jászvásári, odesszai, bogdanovkai, dumanovkai és pecserai mészárlások a holokauszt idején a zsidók ellen elkövetett legocsmányabb gyilkosságok közé tartoznak. Románia népirtást követett el a zsidók ellen, és az, hogy az ország egyes területein egyes zsidók ezt túlélték, nem változtat ezen a valóságon. (…) A holokauszt idején a romániai és a román adminisztráció alatt álló területeken megölt zsidók számát utólag nem lehetett abszolút pontosan megállapítani. De a bizottság végkövetkeztetése, hogy a holokauszt idején Romániában és az általa ellenőrzött területeken megölt, illetve meghalt román és ukrán zsidók száma 280 000–380 000.”

A Wiesel-jelentésben szereplő 280–380 ezer áldozat többsége az 1941-ben Antonescuék által „felszabadított” területek, tehát Besszarábia és Észak-Bukovina zsidó lakosai közül került ki. Végül azért lettek „csak” ennyien (és – a Wiesel-bizottságnak a románok által akkor adminisztrált területek egészére vonatkozó becslése szerint – nem pedig további 292 ezerrel többen), mert a fronton bekövetkezett események hatására Antonescuék 1942 őszétől kezdődően fokozatosan lemondtak az 1941 nyarán elkezdett népirtás folytatásáról…

Boros Ernő

Total
0
Megosztás
Előző hír

Labdarúgás: a kiesés a realitásokat tükrözi

Következő hír

Bukarest elismerte: Romániában nagy a szegénység

Related Posts
Total
0
Megosztás