Gázexportáló országgá válhat Románia?

Románia rövid idő alatt az orosz földgáztól függő államból gázexportáló országgá válhat, ha elkezdené kitermelni a saját tartalékait – írta szombati Facebook-bejegyzésében Ludovic Orban.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) volt elnöke emlékeztetett arra is, hogy Románia a múlt év első kilenc hónapjában az előző év azonos időszakához képest 60 százalékkal több földgázt importált, pedig akkora gáztartalékai vannak, amiből nem csak a hazai fogyasztást lehetne fedezni, hanem jutna kivitelre is.

Példaként a Buzău megyei Caragele települést hozta fel, amely alatt szerinte mintegy 30 milliárd köbméter földgáz található. A politikus megemlítette a Fekete-tenger talapzatában található, több mint 42 milliárd köbméteresre becsült földgázmennyiséget is, amelynek kitermelése elhúzódik az Exxon kivonulása miatt. Késedelmet okoz szerinte az is, hogy a Romgaznak még mindig nem sikerült megvásárolnia az amerikai vállalat fekete-tengeri kitermelési jogait.

Orban leszögezte: a kormánynak kötelessége elhárítani a hazai földgáz kitermelését meggátoló akadályokat.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Megérkezett Pekingbe is az omikron – mindjárt kezdődik a téli olimpia

Következő hír

Konteó = konspirációs teória

Related Posts
Total
0
Megosztás