Hat évig tervezgették-építgették az új iskolát Kommandón

Átadták csütörtökön a Kárpát-kanyarban lévő Kommandó közösségi összefogással újjáépített korszerű iskoláját, amelynek elődje egy hat évvel ezelőtti tűzben jórészt leégett. A trianoni békediktátumig Háromszék vármegye Orbai járásához tartozott a Papolc határában létesült erdőlő tanyavilág, ami 1925 és 1930 között önállósult hegyi településsé.

Az iskolát állami támogatásból építették újjá, bár némi adomány is érkezett romániai és magyarországi intézményektől, civil szervezetektől, magánszemélyektől. A Veszprém Vármegyei Önkormányzat például 3 millió forintból vásárolt fejlesztő és interaktív, valamint szabadidős és sporteszközöket az iskolának, a digitális oktatást segítő csomagot az avatón adták át. Az épületben hat tanterem, két óvodaterem, egy multifunkcionális labor, egy informatikai labor, egy 150 férőhelyes konferenciaterem és könyvtár kapott helyet.

Az avatáson megjelent politikusok lelkesítő és öndicsérő beszédeket mondtak, többnyire ezerszer elpufogtatott frázisokat. Az RMDSZ-esek egyenes kampánylózungokat hangoztattak.

Opra-Béni Béla iskolaigazgató köszönetét fejezte ki a támogatóknak, és elmondta, haszonélvezőként azon lesznek, hogy bebizonyítsák, nem volt hiábavaló a közös erőfeszítés, munka.

A Kézdivásárhelytől 32 km-re délkeletre, Kovásznától 13 km-re délkeletre, a Háromszéki-havasokban, egy magas fennsíkon, a Nagy-Bászka patak völgytágulatában ezer méterrel a tengerszint felett fekvő Kommandón Trianon előtt még kétezren laktak, ma már ezer alatt van a magyar lakosok száma, nagy részük nyugdíjas és alkalmi munkából tengődő, a fiatalok elvándoroltak, maga a nyolcosztályos iskola is csak létszám alatti, összevont osztályokat működtet.

2017 őszén még azt nyilatkozta az iskolaigazgató a helyi sajtónak, hogy egy éven belül újjáépített iskolát ígértek a politikusok a helybélieknek, de lám, öt éve kellett a megvalósításhoz a nagy összefogás, erőlködés és „állami gondoskodás” közepette…

Total
0
Megosztás
Előző hír

Magyarnak lenni világnézet

Következő hír

Óriási tüntetés volt Bukarestben, a kormányzat csak terel

Related Posts
Total
0
Megosztás