2004. december 5. – A nap, amikor Magyarország politikai vezetése szembefordult a nemzettel, és a szétszakított magyarság millióinak sorsát dobta oda pártpolitikai játszmák oltárán. A kettős állampolgárságról szóló népszavazás tragédiája azóta is mély sebet hagyott a nemzet emlékezetében – és jogosan. Hiszen akik ezt a szavazást egyáltalán kiírták, azok hazaárulók voltak.
Az egész történet egy politikai színjátékkal kezdődött, amikor a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) aláírásgyűjtéssel próbálta meg elérni, hogy a határon túli magyarok kedvezményes honosításához törvényi alapot teremtsenek. Ez a kezdeményezés, bár nemes célt szolgált, politikai fegyverré vált, amelyet a magyar baloldal és a liberálisok arra használtak, hogy szándékosan éket verjenek magyar és magyar közé. (A szerencsétlen megfogalmazás azt sejteti, hogy az MVSZ tevőlegesen részt vett, mintegy tettestárs volt ebben a „politikai színjátékban”, holott a szervezet jóhiszeműségéhez máig nem fér kétség – EHIR megj.)
A népszavazás kiírásának körülményei önmagukban is szégyenletesek. Mádl Ferenc akkori köztársasági elnök jóváhagyásával december 5-re tűzték ki a referendumot, egy másik, kevésbé érzékeny témával, a kórházprivatizációval együtt. Ez az időzítés nyíltan mutatta: a hatalmon lévők semmit nem tettek a nemzeti ügy iránti elkötelezettségük bizonyítására.
A baloldal és liberális szövetségeseik, élükön Gyurcsány Ferenccel és a Szabad Demokraták Szövetségével, mindent megtettek, hogy lejárassák az ügyet. Kampányuk lényege az volt, hogy a határon túli magyarok „elveszik” az anyaországi állampolgárok szociális juttatásait. Ez az abszurd, minden alapot nélkülöző propaganda hatékony eszköznek bizonyult a választók manipulálására.
Az eredmény óriási csalódást okozott a Trianon tépázta magyarság számára, de még a nemzetközi közvéleményben is megdöbbenést keltett.
Az MSZP és az SZDSZ állításai szerint a kettős állampolgárság tönkretenné a szociális rendszert – holott akkor is világos volt, hogy a törvényt megalkotó parlamenti többség bármilyen hatásmechanizmust szabályozhatott volna. Az érv alaptalan volt, de hatásos: a magyar közvélemény egy része elhitte a propagandát, és nemet mondott saját nemzettársaira.
Az alacsony részvétel miatt a népszavazás eredménytelen lett, de az üzenet egyértelmű volt: Magyarország lakosságának egy jelentős része nem tartotta fontosnak, hogy a történelmi igazságtételt megvalósítsa. A nem szavazatok magas aránya pedig azt mutatta, hogy a balliberális manipuláció sikeresen ültette el a félelmet és az előítéleteket az emberekben.
A december 5-i események azt üzenték a határon túli magyaroknak: „Nem vagytok a nemzet részei”. Ezt az anyaországon kívül élők sokkoló módon élték meg, hiszen azok a magyarok, akik a legnagyobb áldozatot hozták a történelem során, ismét elutasítást kaptak. Ez a nap a nemzeti önazonosság meggyalázásának napja lett, amely a Kádár-rendszer nemzetromboló politikáját idézte.
A baloldal a népszavazás körüli kampányával nyíltan és egyértelműen nemzetellenes álláspontot képviselt. A 2004-es kampány a Gyurcsány-kormány és az SZDSZ részéről nemcsak politikai hiba volt, hanem egyenesen árulás: egy olyan propaganda, amely elutasította a magyar nemzet határokon átívelő egységét. Különösen felháborító, hogy ezek az erők később migránsok tömeges befogadását szorgalmazták – ezzel szemben azonban saját nemzettársaik iránt megtagadták a legalapvetőbb szolidaritást is.
Veress Csongor Balázs / Mandiner.hu
