Az eltűntek száma tizenháromra csökkent, heten haltak meg, a sebesültek száma nyolc – összegezte az észak-olaszországi Dolomitok legmagasabb hegycsoportja, a Marmolada (németül Marmolata) lejtőin hétvégén történt jégcsuszamlás mérlegét a régió kormányzója.
Az eltűntek korábban huszonkettőre becsült száma csökkent. Többekről ugyanis kiderült, hogy noha a helyszínen tartózkodtak a jégcsuszamláskor, bajuk nem esett, családtagjaik mégis eltűntként jelezték őket a hatóságoknak. A legutóbbi hatósági jelentések szerint az eltűntek között három külföldi van, mindhárman cseh állampolgárok, de a legközelebbi parkolóban hagyott és azóta is üresen álló gépkocsik között még négy külföldi gépjármű van, két cseh, egy német és egy magyar rendszámú.
A hét megtalált áldozat közül még csak hármat azonosítottak. Nyolcan sebesültek meg, két ember állapota súlyos, egy 67 éves német férfiról és egy 58 éves német nőről van szó.
A mentőegységek ma délben ideiglenesen felfüggesztették a kutatást a rossz időjárási körülmények miatt. A többnapos kánikula után megérkezett a csapadék, ami a szakemberek szerint tovább lazíthatja a jégfalat, de erős szelet és jégesőt is várnak.
A mentők szerint tucatnyi embert temetett be a hó és jég. Veneto tartomány kormányzója úgy nyilatkozott, hogy a rossz idő beálltáig harmincöt mentőegység kutatott az eltűntek után. „Tragikus a katasztrófa mérlege, azt hittük, a gyors mentéssel többeket tudunk megmenteni” – mondta. Megjegyezte, a jégcsuszamlás nagyságát úgy kell elképzelni, mintha egy többemeletes, jégből épített lakóház zuhant volna végig a meredek hegyoldalon mindent magával sodorva. A jégtábla Punta Rocca közelében tört le a Marmolada csúcsához vezető útvonal mentén. A vasárnap bekövetkezett jégcsuszamlást a rendkívül magas hőmérséklettel magyarázzák: szombaton csúcshőmérsékletet, 10 Celsius-fokot mértek a Marmolada csúcsán.