Ismét az EFA alelnöke lett Szilágyi Zsolt

Az Európai Szabad Szövetség (European Free Alliance – EFA) tegnap lezárult kongresszusán a pártcsalád elnöke, Lorena Lopez Lacalle 65 éves baszk politikusnő az európai értékek választására és a kisebbségvédelem megerősítésére buzdította Romániát.

Az autonómiát és önrendelkezést szorgalmazó pártok európai szövetségének elnöksége Szilágyi Zsolt tájékoztatása és javaslata nyomán fogadott el álláspontot a romániai elnökválasztás második fordulója előtt. A pártcsaládban az Erdélyi Magyar Szövetséget képviselő Szilágyit – aki az Erdélyi Magyar Szövetség kül- és nemzetpolitikai kabinetjének vezetője – három éve választották be az európai pártszövetség elnökségébe, a május 9–10-én a franciaországi Nantes-ban megtartott tisztújító küldöttgyűlésen pedig újraválasztották alelnöknek.

Az nagyváradi illetőségű politikus előterjesztésére a kongresszus határozatot fogadott el az Erdélyben tapasztalt magyarellenesség, valamint a legutóbbi, kolozsvári magyarverés tárgyában. Az EFA követeli, hogy a román állami szervek ne minimalizálják tovább, hanem vigyék végig az erőszakos események kivizsgálást és büntessék meg a bűnösöket.

Szintén Szilágyi Zsolt javaslatára határoztak a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés további támogatásáról is. Ebben azt kérik, hogy – az eddigi elutasító politikáján változtatva – az Európai Bizottság tegye lehetővé a nemzeti régiók számára az uniós források egyenes ágú lehívását és felhasználását. A pártszövetség kelet-közép-európai munkacsoportjának ülésén szorgalmazták, hogy az EFA fordítson nagyobb figyelmet e régióra, valamint a kisebbségek jog- és autonómiaköveteléseire.

Az Európai Szabad Szövetség (EFA) jelenleg a Zöldekkel és egyes függetlenekkel alkot 53 fős képviselőcsoportot a 720 tagú Európai Parlamentben, amely finomvegyes frakcióban több szélsőliberális, baloldali és a jelenlegi magyar kormány megbuktatásán dolgozó politikus is található, mindegyik úgymond „zöld”.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Gyurcsányt a dollármédia buktatta meg?

Következő hír

A belügyminiszter leváltását követeli a Mi Hazánk

Related Posts
Total
0
Megosztás