Ismét nehezítik a beutazást Romániába

December 20-tól kezdődően a Romániába utazóknak is ki kell költeniük a más európai uniós országok által is bevezetett PLF (Passenger Locator Form) digitális járványügyi adatlapot – erről mai ülésén fogadott el sürgősségi rendeletet a bukaresti kormány, közölte az MTI.

Nicolae Ciucă miniszterelnök a nagy utasforgalommal járó ünnepek közeledtével és az omikron vírusvariáns gyors terjedésével indokolta az adatlap használatának bevezetését. A kormányülés elején kifejtette: az adatlap növeli a kontaktkutatás hatékonyságát, és ezáltal a lakosság egészségének védelmét szolgálja, a tisztiorvosi szolgálat ugyanis a rendelkezésére bocsátott adatok segítségével könnyebben beazonosíthatja és figyelmeztetheti a fertőzöttekkel az utazás során kapcsolatba került személyeket.

A román kormány közleménye szerint a plf.gov.ro honlapon (amely egyelőre nem működik!) elérhető digitális adatlapot az utazás megkezdése előtt legalább 24 órával minden olyan utasnak ki kell töltenie, aki valamilyen – légi, vasúti, közúti, vízi – járművel érkezik az országba. A PLF-ben az utas nevére, személyazonosítójára, elérhetőségére, az utazás során érintett országokra, Románián belüli úti célja címére, a járműre, a belépés napjára és az esetleges útitársakra vonatkozó információkat kell megadni.

Az e-mail cím alapján működő regisztráció után az adatlapot számítógépen, táblagépen vagy telefonon is ki lehet tölteni, és nem szükséges kinyomtatni, az úti okmányok ellenérzése során ugyanis a határrendőrség informatikai rendszerében már megjelenik, hogy az adatlapot kitöltötték.

Akik nem töltötték ki utazás előtt az adatlapot, azokat a határon arra figyelmeztetik, hogy 24 órán belül meg kell ezt tenniük, ellenkező esetben 3000 lejig (225 ezer forintig) terjedő bírsággal sújtják őket. Az együtt utazó családok esetében elegendő, ha egyetlen felnőtt családtag tölti ki az adatlapot.

A kormányközlemény szerint a PLF-ben megadott személyes adatokhoz csak a közegészségügyi hatóságok férnek hozzá, és azokat kizárólag a fertőzöttekkel érintkezők kereséséhez használhatják.

 

Total
0
Megosztás
Előző hír

Tőkés László román–magyar szolidaritási egyesület létrehozását jelentette be Temesváron

Következő hír

Romániában már „itthon van” az omikron vírusvariáns

Related Posts
Total
0
Megosztás