A Magyar Távirati Iroda tudósított róla, hogy úgymond a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonása mellett szervezett egy félig-meddig engedélyezett újabb tüntetést Budapesten a botrányhős Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő kedden, megszállva az Erzsébet hidat, forgalmi dugókat képezve a magyar fővárosban. A demonstráció a VIII. kerületi Mikszáth téren a Hallgatók a Gyülekezési Szabadságért elnevezésű független hallgatói szerveződés megmozdulásával kezdődött, majd az Erzsébet hídon folytatódott.
Ez a kormány tizenöt éve lépésről lépésre, tégláról téglára építi le a demokráciát, „mi pedig lépésről lépésre és tégláról téglára fogjuk lebontani a diktatúrát” – állította hídfoglaló beszédében a tüntetést szervező állatorvos. A politikus szavai szerint az a kérdés, hogy ki a gyorsabb, mert amit a hatalom most csinál, az már nem csak az, hogy tégláról téglára bontja le a demokráciát, hanem „dózerrel, hatalmas munkagépekkel”, és „ha nem állítjuk meg, akkor ő lesz lépéselőnyben, ő fog győzni”. Ezért vagyunk itt – mondta Hadházy, hozzáfűzve: „aki itt van, az tudja, aki nincs itt, annak pedig ezt üzenjük”.
Kiemelte, a kormány a múlt héten beadta azt a törvénytervezetet, amelyek alapján magyar állampolgároktól meg tudja vonni az állampolgárságot, kilépett a Nemzetközi Büntetőbíróságból, azért, hogy fogadhasson egy háborús bűnökért körözött, hazájában korrupcióval vádolt kormányfőt, továbbá elkészítette a bíróságokról szóló, ’az eddigieknél is gyalázatosabb” tervezetet.
Az anarchista szószóló szerint a Orbán Viktor „újra nagyon határozottan beszélt arról, hogy kéne egy jó kis törvény, ami megtiltja azt, hogy még legközelebb is itt legyünk, megtiltja azt, hogy az Erzsébet hídon tüntethessünk”. Az elmúlt napok történései nagyon komoly választ adnak arra, miért kell itt lenni, és miért kell az ún. Pride-törvény visszavonását kikényszeríteni – fogalmazott.
A képviselő kitért rá, hogy többen mondják, tovább kéne lépni és valami mást csinálni, mert meg kell lepni a hatalmat. „Én azt gondolom, hogy már megleptük a hatalmat, nem gondolták, hogy ez lesz, egy lépéssel most előttük vagyunk, ez hatalmas dolog, és meg fogjuk lepni őket minden alkalommal, amikor újra és újra eljövünk, és meg fogjuk lepni őket, hogy nem hagyjuk abba, amíg nem teljesül a követelésünk” – mondta.
Hadházy megjegyezte, számtalanszor megkérdezték tőle, sikeresnek tartja-e, amit eddig tettek. Azt válaszolta, természetesen nincs teljes siker, hiszen a törvény még életben van, az viszont hatalmas siker, hogy amit tesznek, az a miniszterelnököt borzasztóan zavarja. A politikus bejelentette, a jövő héten huszonnégy órás demonstráció megtartását tervezik.
A továbbiakban különbőző „ellenzéki figurák” szólaltak fel az önfeledten piknikező, hőzöngő, italozó, drogozó stb. pár szá ember előtt. Simkó Edit budapesti általános iskolai tanár, a szexuális deviánsok egyik szószólója valódi gyermekvédelmet, erős szociális hálót, minőségi oktatást és egészségügyet követelt beszédében. Azt mondta, az országban diktatúra és jogbizonytalanság van, egy szűk kormány korlátozza az emberek jogait és kifosztja őket. Szalay Krisztina fogyatékosokkal foglalkozó társulaton kívüli színésznő arról beszélt, hogy az ország hipnózisban van, mert az emberek elhiszik, hogy kétharmad van, pedig nincs, mert a másik oldal sokkal több szavazatot kapott. (?) Machac-Tóth Mia diákaktivista úgy fogalmazott, az a hazaáruló, aki a saját népét osztja meg és uszítja egymás ellen, aki a hazáját apátiába és ellenségeskedésbe fojtaná. Laczó Adrienn, a tisztségével össze nem férő politikai aktivitása miatt lemondani kényszerült fővárosi törvényszéki bíró azt a kérdést tette fel, hogy erkölcstelen-e a szabadság korlátozását törvénybe foglalni, és ha erkölcstelen, akkor törvény-e még vajon. Hozzátette, a gyülekezés szabadsága biztosítja a változás szabadságát, de épp a változástól félnek mindig a hatalmon lévők, ezért kihasználják a félelmet, amely az újat és az ismeretlent övezi.
Puzsér Róbert publicista és botrányhős azt mondta, „az állampárt csapdát állított nekünk: azért tiltotta be a meleg büszekeség menetét, hogy az ország állapotáról és jövőtlenségéről szóló diskurzust identitáspolitikai alapra terelje át, mert azon a fronton, a kultúrharc lövészárkai közt nincs esélyünk az áttörésre”. Szavai szerint „mi magyarok nem sétálhatunk bele ebbe a csapdába”, ezért arra szólította fel hallgatóságát, nyilvánítsák ki, hogy a keddi demonstráció a gyülekezéshez fűződő emberi és polgári jog védelmében zajlik, a polgári demokráciáért, a jogállamért. (Ennek a Puzsérnak az volt élettársa a „humorista, influenszer, youtuber” Pottyondy Edina, „az internet vicsorgó démona, a hazai ballib szcéna megbecsült tagja” Erdélyben turnézik a napokban, előadásain „vérlázító, Orbán-gyalázó vicceit” próbálja elsütni jó pénzért, de sajtóhírek szerint nincs komolyabb érdeklődés iránta.)
A továbbiakban különféle videóüzenetekben fordultak egyesek a tüntetőkhöz azt állítva, a kormány szinte mindenben hazudik, miközben másokat vádol hazugsággal.
Az Erzsébet hídi tüntetésen elhangzott beszédeket követően a tüntetők egy csoportja a Szabadság hídhoz vonult, majd azon átkelve a budai hídfőtől a Petőfi híd felé vette az irányt. Közben a Szabadság hídon maradt tüntetők egyike egy italos üveget hajított el, a rendbontót a rendőrség kivezette a tömegből. A tüntetők leültek az úttestre. Nem sokkal este 10 óra előtt a Petőfi hídon megindult a járműforgalom, a Szabadság hídon járnak a villamosok, a tüntetők egy csoportja a híd pesti lábánál a járdaszakaszon folytatja a demonstrációt.
Az Erzsébet hídon egész éjjel zene szólt, klipek, filmjelenetek és koncertfelvételek futottak a kivetítőkön. A tüntetőknek valakik zsíros kenyeret kentek, többen székekkel, asztalokkal, pikniktakarókkal és sátrakkal voltak felszerelkezve. A tüntetést ezen a hídon hajnali 4 óráig engedélyezte a rendőrség.