Mint nyulat a kalapból, úgy rántotta elő a Bukarestben akkreditált romániai magyar párt, az RMDSZ Crin Antonescut a 2024. évi „alkotmányos puccs” után, amikor is a hatalmi koalíció – hazai titkosszolgálati és nyugati elvi támogatással – eltörölte az államfőválasztás első fordulóját, ami nem a mélyállam által várt eredményt produkálta. Mint ismeretes, ekkor szedték elő a nyugdíjból Antonescut, hogy elindítsák a megismételt elnökválasztáson – ahol aztán simán megbukott. A Kolozsváron szerkesztett Krónika honlapján megtalálható az alábbi, 2011. május 30-án megjelent írás arról, hogy ki is lett 2025 tavaszán az RMDSZ „üdvöskéje”. Alább olvasható.
Antonescu: az RMDSZ Tőkés László követőjévé vált
Az RMDSZ újabb lépést tesz a területi autonomista politika irányába, amelyet egyetlen felelős politikai erő sem fogad el – mondta Crin Antonescu liberális (PNL) pártelnök a Székelyföld brüsszeli képviseletére utalva.
Az RMDSZ „Tőkés László után megy”, és „a román hatóságok cinkos hallgatása mellett” újabb lépést tesz a területi autonómiát célzó politika irányába, amelyet azonban minden felelős politikai erő elutasít – mondta Antonescu a PNL hétfői vezetőségi ülése után. A PNL-elnök elfogadhatatlannak nevezte, hogy a Székelyföldnek képviselete nyíljon Brüsszelben, és azzal vádolta Traian Băsescu államfőt, Emil Boc miniszterelnököt és Teodor Baconschi külügyminisztert, hogy hallgatólagosan támogatják Tőkés László ezzel kapcsolatos álláspontját.
Antonescu egyébként következetesen arról beszélt, hogy az irodát Tőkés László európai parlamenti alelnök, az RMDSZ színeiben az Európai Parlamentbe bekerült képviselő kezdeményezésére nyitják meg, holott Tőkés másik két RMDSZ-es képviselőtársával, Sógor Csabával és Winkler Gyulával csupán ünnepélyesen megnyitja az egyébként Hargita és Kovászna megye tanácsa által finanszírozott képviseletet, amely Maros megyét is képviseli majd.
„Ha csupán a megyék képviseletéről, vagy Hargita, Kovászna és Maros megye tanácsának irodájáról lenne szó, nem lenne semmilyen probléma. Amikor azonban Tőkés László olyan entitásról beszél, amely nem létezik, ismét csak a területi autonómia gondolata merül fel, amely számunkra elfogadhatatlan” – jelentette ki hétfőn Antonescu.