Románia hadseregének több mint 460 hivatásos katonája szerződött a Kongói Demokratikus Köztársaságban (volt Zaire) tevékenykedő biztonsági cégekkel a tartalékba vonulásuk után – ismerte be tegnap a védelmi minisztérium. Az Agerpres szerint hét gyermeknevelési szabadságon lévő katona is teljesített indokolatlanul küldetéseket az afrikai országban.
A védelmi minisztérium az Angel Tîlvăr tárcavezető által február végén elrendelt ellenőrzések eredményeiről számolt be. A közlemény szerint a biztonsági cégekkel szerződő több mint 460 hivatásos katona egy része a külföldre utazása előtt a nyugdíjkorhatár elérésével nyugállományba vonult, egy része felmondott, a többi pedig egészségügyi okokra hivatkozva kérte a tartalékba helyezését.
A védelmi minisztérium közölte, hogy a vizsgált periódusban az eddigi adatok szerint a fizetés nélküli szabadságon lévő katonák egyike sem dolgozott biztonsági cégeknél a Kongói Demokratikus Köztársaságban. A kétéves gyereknevelési szabadságon lévő katonák közül azonban heten 2023 és 2025 eleje között, különböző időszakban biztonsági cégek alkalmazottai voltak meghatározott idejű munkaszerződéssel.
A közlemény szerint ezek a katonák engedély nélkül hagyták el Románia területét és megszegték a munkakörüktől eltérő feladatok ellátásának tilalmát. Emellett megsértették a gyermekgondozási díj folyósítására vonatkozó előírásokat is, mert a juttatásra csak akkor lettek volna jogosultak, ha a gyermekük mellett, Romániában tartózkodnak. A védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a hét katona egyike ellen a katonai ügyészség nyomoz, és hasonló intézkedés vár a belső vizsgálatok lezárultával a többi katonára is.
Nemrég arról is beszámolt a sajtó, hogy Bihar megyei rendőrök is zsoldosként szolgáltak Afrikában jó pénzért, miközben itthon fizetett pihenő- vagy betegszabadságot vettek ki, hónapokra. Arról nincs hír, hogy a közismerten korrupt román rendőrségen belül milyen büntetőeljárások indultak ellenük.
Mai friss hír, hogy a bukaresti ügyészség őrizetbe vette a közlekedésrendészet két rendőrét és hat helyi rendőrt, akiket azzal vádolnak, hogy kenőpénzt fogadtak el betonszállítással foglalkozó cégek képviselőitől. Ugyanabban az ügyben hét másik személyt is őrizetbe vettek, akik közül öten a vállalatok képviselői; ugyanakkor egy közlekedési rendőrt hatósági felügyelet alatt vizsgálnak ki.