Köröstárkányt szorongatja a „fejlődés”, tönkreteszi az „érdekvédelem”

Hiába nyertek a bíróságon, mégis elveszik a gazdák földjeit a belényesi körgyűrű miatt címmel jelent meg egy „tudósítás” a minap az RMDSZ szócsövében, a Kolozsváron szerkesztett Maszol.ro portálon. A Fekete-Körös völgyi mártír település jelenkori gondjainak tárgyilagos és hiteles bemutatása helyett egy politikai kampánycikket kaptak az olvasók, amit aztán a kisebbik román kormánypárt propagandagépezete szorgosan terjeszteni kezdett. Nézzünk hát a dolgok mögé.

Köröstárkányról 2022-ben talán már mindenki hallott, ha másért nem, hát híresen szorgalmas, magyarságukhoz keményen ragaszkodó lakói okán, akiket a történelem során többször ért végzetesnek tűnő csapás, éppen konok magyarságuk, sajátos életmódjuk, a semmiből tisztes életszínvonalat teremtő szorgalmuk miatt.  A szomszéd román települések irigy lakói, a román állam alig burkolt eltüntetési, beolvasztási politikája, mely a népirtástól egészen a fejlődésnek mondott ellehetetlenítési kísérletig terjedő skálán mozog, eleddig nem tudta megtörni a települést, pedig próbálkozásban nem volt és ma sincs hiány.

Köröstárkány lakóinak száma a legutóbbi, 2011-es népszámlálás szerint a hozzácsatolt három románlakta faluval együtt 1969 fő. A községben enyhe többségben van a magyarság, magában Tárkányban 97 %-os elsöprő arányban élnek a magukat székely gyepűőrök leszármazottainak tudó, elsősorban kertészkedésből, primőr zöldségek termesztéséből, „fóliázásból” élő lakosok.

Köröstárkány és a szomszédos Kisnyégerfalva túlélte a tatárok, majd pedig a törökök egymást követő dúlásait, a szapora, szorgalmas és a jég hátán is megélő helybéliek életerejét a bevonuló román katonaság és a környék román lakói által elkövetett, ma már jól dokumentált 1919-es tömegmészárlás sem törte meg. A tárkányiak újra meg újra talpraálltak a történelem által rájuk mért csapásokból, megművelték földjeiket, eljártak piacolni akár több száz kilométerre is terményeikkel, és a romániai körülményekhez képest minden rendszerben szerény jólétet tudtak kicsikarni maguknak és családjaiknak. Természetesen azt a tényt, hogy a tárkányiak életerejének titka az áldott anyaföldben rejlik, a magyarságot kollektíve eltörölni akaró román államhatalom is észrevette, ezért az évtizedek során mindent megtett, hogy jól-rosszul fejlődésnek, szükségszerű lépéseknek álcázva csökkentse a tárkányiak termőföldjeinek méretét.

Néhány példa: 1920-ban, a Belényes melletti, csermáji földeket sajátítja ki a román állam, kaszárnya építése céljából, egy-egy jó szál földért (16 köböl) egy pár bocskor árát adva. (Csermáj: cserés helyen épített szőlő – Pesty Frigyes kéziratos helynévtárából, 1864, Bihar vármegye I.) Köröstárkány közbirtokossága nem sokkal az első világháború előtt, 1911-ben jó pénzen vásárolt több mint 875 hold, (kb. 400 hektár) legelőt, Papmező-Valány területén. Az 1921. évi poszttrianoni román földreform értelmében pár év kényszerbérlet után 1923-ban, majd végleg, pereskedés után 1924-ben, mondván, hogy nem Köröstárkányhoz tartozik a megvásárolt terület, a román királyi agrárbizottság kisajátítja területet és tulajdonba helyezte Papmező-Valány községet. Annak ellenére, hogy az agrártörvény kimondja, hogy biztosítani kell az állatállomány számára a legeltetést, és a közbirtokossági legelők nem esnek a földtörvény hatása alá, mégis megtörtént a kisajátítás, úgy, hogy az egész területet erdővé nyilvánították. Az 1960-as években ugyancsak tárkányi, Fekete-Körös menti földekre építik a Belényes városát kiszolgáló víztelepet (1968), amit később még bővítenek is. Az 1970-es években kisajátított tárkányi földekre építik a belényesi bútorgyárat (1972), illetve szerszámgépgyárat (1977) is. Kártérítést az akkori időkben senki sem kapott, és nem is tiltakozhatott, hiszen az államosításnak nevezett rablás nyomán (1945–1948) a földek a kommunista román állam tulajdonába kerültek.

1989 után a visszakapott földeken ismét azok eredeti gazdái, vagyis a tárkányi magyar emberek kezdtek gazdálkodni, mégpedig ugyanolyan sikerrel, mint tették azt elődeik. A román hatalom hozzáállása ugyanakkor semmit sem változott, a színmagyar Tárkány továbbra is szálka a szemükben, különösen egy jól azonosítható, belényesi illetőségű román értelmiségi-politikusi körnek, amelyik nem tudja lenyelni, hogy létezhet még eleven, sőt gyarapodó magyar közösség Dél-Biharban, a román vagy elrománosított települések tengerében.

Fejlődés egynek, sorvadás másnak

Belényes megyei jogú város évtizedek óta vár arra, hogy egy elkerülő úttal tehermentesítsék a jelentős áthaladó forgalom ártalmaitól. 2010-ben már papírra vetettek egy tervet, mely megoldja ezt a problémát, és egyúttal nagy örömet is okoz azoknak, akik alig várják, hogy Köröstárkány végleg csak Tărcaia legyen. Az öröm oka az, hogy egy olyan tervet hagyták jóvá illetékes helyeken, amely szerint a Belényest elkerülő útszakaszt Köröstárkány közigazgatási területén vezetnék át, tönkretéve, felszabdalva a legjobb minőségű, mezőgazdasági művelésre alkalmas területeket, ellehetetlenítve az üvegházas, fóliasátras zöldségtermesztést, mely a tárkányiak jelentős részének elsődleges bevételi forrása. Erre pedig a dolgok jelen állása szerint legkésőbb 2023-ban sor is kerül.

Talán nem kell taglalni, milyen hatással is járhat ez egy olyan közösségre, mely évszázadok óta az agráriumból él. A terv életbe lépésével végleg kiforgatnák a tárkányi magyarokat maradék földvagyonukból, hiszen a román állam fizet ugyan a kisajátított területekért, de a pénz amilyen „könnyen” jött, úgy el is illan, míg az életet adó föld maga az állandóság, a bizonyosság, a megtartó erő. Ezt pedig pontosan tudják a tárkányiak ellenségei is, akik között korántsem csak magyargyűlölő románok vannak. Sőt, olyan magyargyűlölőnek kikiáltott román politikus is akadt, aki megértette a tárkányiak gondját, miközben a magyar nemzetiségű, állítólag a magyarok érdekeinek védelmére hivatott RMDSZ-esek semmit sem tettek a tárkányiak tulajdona, életmódja, jövője védelmében.

Ki harcol, és ki kamuzik?

A legjobb termőföldek kisajátítása megváltoztatja majd a tárkányi magyarok életét, akik ráadásul a kertjeik alá vezetett hatalmas forgalom minden szennyét is megkapják „fejlődés” címszó alatt. Ha valaki még ezek után is zöldséget szeretne termelni a tárkányi határban, az nem csupán az üvegházat vagy fóliasátrat kényszerül elköltöztetni, de hosszabb távon arra is számíthat, hogy terménye nem ér majd annyit a belényesi és nagyváradi piacon, mint eddig, hiszen bárki mondhatja, hogy a kipufogógázas út mellett termett zöldség nem egészséges. Jogosan merül fel a kérdés, meg lehetett volna akadályozni a kisajátítást, tett-e valaki valamit az ellen, hogy a tárkányi magyarok elveszítsék földjeiket?

A tárkányiak földjén átvezetett városelkerülő út terve 2010 óta ismert, nyilvános. Az azóta eltelt tizenkét év alatt a magát a romániai magyarok egyedüli elhivatott érdekvédelmi képviseletének tekintő RMDSZ semmit nem tett annak érdekében, hogy az utat másfelé vezessék, sem helyi, sem megyei, sem pedig országos szinten, annak ellenére, hogy ezen időszakban többször is a helyi hatalom birtokában volt, Bukarestben pedig kormányzati pozícióban. Ha csupán semmit nem tettek volna a „szövetség” korifeusai, az is elítélendő lenne, de azokat is gáncsolták, akadályozták, akik valóban szerették volna elérni, hogy a tárkányi földek a tárkányi magyarok tulajdonában maradjanak.

A Gábor Ferenc vezette Pro Tharkan Egyesület 2010 óta beadványokkal, tiltakozásokkal bombázza Románia majd minden olyan hivatalát, melynek bármi kis hatásköre volt az elkerülő út megépülése ügyében. A köröstárkányi községi önkormányzat, a Bihar Megyei Tanács, a megyei kormányhivatal (prefektúra), a különböző minisztériumok, infrastruktúráért és környezetvédelemért felelős illetékes szervek, az ombudsman („a nép ügyvédje”) mind-mind megkapták az évek során a tárkányiak írásba foglalt, részletesen dokumentált érveit, tiltakozását életük, megélhetésük és környezetük ellehetetlenítése, tönkretétele ellen. De mindenütt süket fülekre találtak, mindenütt csak a hárítás, az illetékesség és a felelősség áttolása másokra volt a válasz.

Gyakorlatilag nem volt olyan állami szerv, megyei vagy országos hivatal, intézmény, minisztérium vagy önkormányzat, melynek fontos lett volna a tárkányi emberek sorsa. A sok esetben RMDSZ-es politikusok, intézményvezetők által aláírt válaszok rideg nemtörődömségről tesznek tanúbizonyságot, bebizonyítva azt, hogy Romániában a hatalom közelébe került „érdekvédők” számára kicsit sem fontos a hétköznapi magyar emberek sorsa, és a kisujjukat sem hajlandók azokért megmozdítani, akik rájuk szavaztak, akiknek mandátumukat, jól fizető állásaikat, kapcsolatrendszerüket köszönhetik. A tárkányi emberek a saját bőrükön tapasztalhatták meg, mennyi az igazság az RMDSZ „minden magyar számít” szlogenében.

Hogy csupán egyetlen példával érzékeltessük az RMDSZ-es kormányhivatalnokok hozzáállását a tárkányiak problémájához, elég annyit mondani, hogy a Környezetvédelmi Ügynökség (ANPM) vezetője még 2010-ben képes volt azt állítani, hogy a tárkányiak minden információt megkaptak a földjeiket érintő elkerülő útról, és senki nem tiltakozott ellene. A szóban forgó ügynökség vezetőjét 2010-ben Nagy Józsefnek hívták, ő volt az, aki nem sokkal később lemondani kényszerült, mert hivatali ideje alatt manipuláltak a széndioxid-kvóták adásvételével, és erre Brüsszelben is rájöttek …

De nem érdekelte a tárkányiak sorsa Kiss Sándort, a Bihar Megyei Tanács alelnökét, a bihari RMDSZ erős emberét sem, mint ahogyan Sarkadi Zsolt alprefektust is hidegen hagyta, miből fognak élni a tárkányiak, ha utak és mérnöki műtárgyak lepik el földjeiket.

Érdekes módon a tárkányiaknak éppen a 2020-ban a Bihar Megyei Tanács vezetését átvevő, az RMDSZ propagandájában a magyarfaló patás ördög szerepét betöltő Ilie Bolojan lett önkéntelenül „szövetségese”, hiszen a PNL politikusa a három létező terv közül az olcsóbbat, logikusabbat és a tárkányiak területeit nem érintő harmadik variánst támogatta, mely Belényest északkeleti irányból kerülte volna meg. Az, hogy végül nem ez a terv valósul meg, nem az ő döntése volt, hanem a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaságé (CNAIR) a távoli Bukarestben.

Az RMDSZ és a kamu érdekvédelem

Az RMDSZ helyi, köröstárkányi emberei 2021-ben hirtelen „felébredtek”, és amikor már minden veszve volt, vagyis a végleges nyomvonalat kihirdették, elkezdték azt csinálni, ami már 2010-ben a dolguk lett volna: falugyűlést szerveztek, aláírásokat gyűjtöttek, majd tüntetést szerveztek a Bihar Megyei Tanács elé, ahol a tüntetőkhöz kiment Ilie Bolojan is, aki elmondta: megérti a gazdák aggodalmát, és ő maga is egy másik, Belényest északról elkerülő utat tartott volna ésszerűbbnek, de az országos közútkezelő ezt a nyomvonalat jelölte ki, miután korábban az állam már kisajátította a szükséges területek kilencven százalékát.

Mindez nem volt elég, és a veszett fejsze nyele után még pénzt is dobtak, hiszen az RMDSZ biztatására helyi gazdák beperelték a Bihar Megyei Tanácsot. Azt persze senki nem kérdezte meg az utólag feltüzelt tárkányi gazdáktól, hogy ha az RMDSZ annyira szívén viseli sorsukat, miért nem lobbizott egyetlen percet sem Bukarestben az elmúlt egy évtized alatt, holott kormányzati pozícióból erre több alkalma és lehetősége is lett volna? A tüntetgetés, petíciózgatás nem több, mint eső után köpönyeg, és nem fogja a döntés visszavonására bírni az illetékeseket, mint ahogyan a pereskedés sem.

Röviden összefoglalva: az RMDSZ először elárulta, magára hagyta a tárkányiakat, majd mikor már minden veszve volt, még fel is használta őket egy jó kis politikai PR-akcióra, aminek nyomán kezüket mosva mondhatják, lám, mi mindent megtettünk… Ekkora huncutságért azért talán már jár valami kitüntetés, hiszen ilyen jó segédcsapata sosem volt a Köröstárkányt és általában a magyarokat a térképről letörölni akaró román nemzetállamnak, mint a tulipános érdekszövetség.

A tárkányiak pedig felébredhetnének végre, és meggondolhatnák, valóban a javukat akarják-e azok, akiknek prominens politikusa, a nem csupán Biharban hírhedt Szabó Ödön jó részüket nemrégiben leárulózta (azokat, akik nem szavaztak az RMDSZ-re), azok, akik meg akarták akadályozni a turulszobor felállítását, azok, akik az 1919-ben legyilkoltak emlékét is csak megosztásra, gyűlölködésre, pártoskodásra és haszonszerzésre használják? Mi kellene még történjen ahhoz, hogy saját kezükbe vegyék sorsukat?

Erre a kérdésre csak a jövő és maguk a tárkányi emberek válaszolhatnak.

K. Szalárdi István

 

 

Total
1
Megosztás
Total
1
Megosztás