Az Erdélyt eddig csak hírből ismerő belpesti liberálisok és bértollnokok elkezdtek aggódni az erdélyi magyarokért. Az a globalista dollármédia próbálja most ráuszítani az Orbán-kormányra a romániai magyar közösséget, amely a kettős állampolgárok szavazati jogát vitatja, a határon túliak anyagi támogatását sajnálja és egyébként folyton lerománozza őket.
A magyar miniszterelnökkel szemben megindított balliberális támadáshoz – amelyet az erdélyi Soros-ügynökök is alaposan felerősítenek – az adta a gyúanyagot, hogy Orbán Viktor Tihanyban mondott egy beszédet, amiben kitért arra is, hogy bárhogy végződik a romániai elnökválasztás, a magyar kormány „az együttműködés talaján áll”. Ahogy egyébként mindenkivel teszi.
Az összlibernyák kórus hörögve kérte számon, hogy milyen dolog az, hogy a magyar kormány normális viszonyt akar kialakítani az új román vezetéssel, bármilyen is az, a majdani román államfővel, bárki legyen is az. De ennél is tovább mentek, olyasmit adtak Orbán Viktor szájába, amit az nem mondott, mégpedig hogy ő és kormánya a két román elnökjelölt közül a „szélsőjobboldali nacionalista” George Simiont támogatja.
Ezt a szemenszedett hazugságot aztán az „ellenzéki messiás”, Magyar Péter is hangoztatni kezdte, amikor egy kelet-magyarországi kampányút („Budapesttől Nagyváradig”) keretében nekiindult gyalog a román–magyar határnak. A Tisza Párt elnöke immár nem csupán európai parlamenti képviselői mentelmi joga mögé bújva menekül a magyar igazságszolgáltatás elől bizonyos konkrét bűnügyekben, hanem a hazaárulás frissen felmerült vádjára sem hajlandó reagálni, miközben úgymond „egymillió lépést tesz meg egy magyar zászlóval a békéért és a magyar nemzet egységéért”.
Nyomában tülekedik, a sarkára lépve, a belpesti hazugságkórus, hozza-viszi magával Nagyváradra, a Partiumba a svihákságot. Brüsszel Péter úgy tudja, hogy Várad az már Erdély, és hogy a trianoni határokon túl nagy szükség van őrá és arra, mit ő képvisel…
Egyéként épp itt, az Ehir.ro-n olvashattuk nemrég: „Magyar Péter októberben adott interjút a Magyar Narancsnak, amelyben elárulta, hogy az Európai Néppárt természetes szövetségesként tekint a Simiont és az AUR-t is magába foglaló ECR-ra – ez az Európai Konzervatívok és Reformerek, azaz a jobboldali európai politikai pártok képviselőinek csoportja az Európai Parlamentben.”
Akkor most mi is van?
R. B. M.
