Július 8-áig érdemes nagyon figyelni a „Szülőföldön magyarul” program nyújtotta pénztámogatásra idén pályázóknak, hogy Mipont.hu fiókjukra vagy e-mail címükre érkezett-e felszólítás hiánypótlásra, erre ugyanis csak 15 nap áll rendelkezésükre. Kiderült: gondot okoztak több kérvényezőnek az idei újdonságok, pl. a személyi igazolvány hátlapjának másolata és a bankszámla-kivonat mellékelése.
Idén 145 202 igénylés érkezett be a Romániában magyarul tanulók támogatására a Szülőföldön magyarul program keretében, ebben nincs benne Bákó megye, amely a Moldvai Csángómagyarok Szövetségéhez tartozik e tekintetben, nem pedig az RMPSZ-hez. A kérésekből 17 674-et sikerült eddig feldolgozni, azaz napi átlagban 1500 körüli igyénylést, de ez változó – mondta el a programkoordinátor.
Mint ismert, a program a Magyarországgal szomszédos országokban tanulmányaikat magyar nyelven végző gyerekek és fiatalok oktatási-nevelési és hallgatói támogatását jelenti, amelynek összege diákonként évi bruttó százezer forint. Április 8. és május 8. között kizárólag elektronikusan, a Mipont.hu felületen nyújthatták be támogatási igényüket a szülők vagy maguk a nagykorú diákok az oktatási-nevelési támogatásra, majd a kinyomtatott adatlapot a kedvezményezett által látogatott tanintézetekbe kellett eljuttatniuk.
Sok esetben nem teljesek a kérvények, ilyenkor a kérvényező felszólítást kap hiánypótlásra. „A legutolsó felszólításokat hiánypótlásra július 8-án küldik ki, ezért addig minden pályázó figyelmesen kövesse a Mipont.hu-s fiókját és a bejövő e-mailjeit esetleges hiánypótlás-felszólításért, mivel csak 15 napja van a pótlásra. Azoknak, akiknek július 8-án küldik ki a felszólításokat, július 23-a utolsó lehetőség, de ha valaki ma kapja a felszólítást hiánypótlásra, akkor nincs ideje július 23-áig, hanem mától számítva 15 napja van rá” – hívta fel a figyelmet a programkoordinátor. Kiemelte, nagyon figyelmesnek kell lenni, mivel a hiányzó dokumentum pótlására csak egyszer van lehetőség.
„Ha nem sikerül, vagy nem jól sikerül, akkor nincs lehetőség még egy pótlást küldeni. Figyelni kell, hogy aki felszólítást kap, tartsa be a 15 napos határidőt, mert a rendszer automatikus: amennyiben kiküldtük a felszólítást, és 15 napon belül nem érkezik rá válasz, akkor a rendszer automatikusan letiltja a lehetőséget, és nem lehet már beavatkozni. Nem a kérvény ellenőrzője állítja le” – magyarázták.
A Mipont.hu felületen új dolgok vannak idén: a személyi igazolvány hátlapjáról is kértek másolatot, és előfordul, hogy nem teljesen értették az instrukciót, és nem az van felöltve. Lehetséges, hogy abszurdnak tűnt sokak számára, hogy a hátlapról – ami többnyire üres – töltsenek fel képet, de ezt az elvárást az indokolja, hogy most jelennek meg az új mikrochipes személyi igazolványok, amelyeknek mindkét oldalán vannak adatok, ugyanakkor abban az esetben is lényeges a hátlap, ha a kérvényezőnek ideiglenes lakcíme (ún. flotant) van, hiszen az a hátlapon szerepel.
A bankszámlakivonat esetében az a félreértés fordult elő, hogy a kérvényező a bankszámlaszámot (nr. cont) a kártyaszámmal (nr. card) tévesztette össze, utóbbit adta meg. „A bankszámlaszámról, tehát az IBAN kódról szükséges igazolás, akár applikációból kinyert, akár a banktól kért kivonaton (extras de cont), nem a bankkártya számáról” – hangsúlyozta a programkoordinátor. Mint mondta, hiánypótlás-felszólítást ez utóbbi probléma miatt mintegy kétszázat küldtek ki eddig.