Medvék miatt lezártak több túraösvényt Háromszéken

A Kovászna megyei hegyimentő-szolgálat a medvék fokozott jelenléte miatt ideiglenesen lezárt három túraösvényt Bálványosfürdő környékén.

A hegyimentők vezetője kedden arról számolt be, hogy a medvék nagy száma miatt Bálványos környékén több túraösvényt (a kék ponttal jelzett, Buffogó fürdőhöz vivőt, a piros ponttal jelzett, Mária fürdőhöz vezetőt és a piros háromszöggel jelölt, az Apor lányok feredőjéhez vezetőt) kénytelenek voltak lezárni, és ezeken a nagyvadakra figyelmeztető táblákat kihelyezni. Hozzátette, a közeljövőben valószínűleg más túraösvények esetében is hasonlóan kell eljárniuk, többek között Sugásfürdő környékén.

A hegyimentő felszólította a lakosságot, ne etessék a medvéket, mert komoly veszélynek teszik ki magukat, és arra is felhívta a figyelmet, hogy a törvény értelmében a nagyvadak etetése a természetvédelmi területeken tilos, és a tilalom megszegése bírsággal jár.

A Kovászna megyei prefektus arról tájékoztatta az állami hírügynökséget, hogy az év eleje óta június 30-áig 181 medvetámadást jegyeztek a megyében (amely területileg majdnem azonos az egykori történelmi Háromszék vármegyével) haszonállatok ellen. A nagyvadak 25 szarvasmarhát, 146 juhot, két kecskét, 7 sertést, egy nyulat és 325 szárnyast pusztítottak el vagy sebesítettek meg, és 31 méhkaptárt dúltak fel. Közel fél hektárnyi terményben is károkat okoztak. Az első félévben a gazdák 88 kártérítési iratcsomót nyújtottak be összesen több mint 270 ezer lej értékben. Két esetben a nagyvad emberre támadt, de szerencsére az illetők túlélték a támadást – mondta a prefektus.

Megemlítette még, hogy a Kovászna megyében élő medvék pontos száma nem ismert, de becslések szerint körülbelül 2000 nagyvad él itt. Idén csak 13 engedélyt kértek veszélyes medvék kilövésére, és 10-et hajtottak végre.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Bagatellizálja a koronavírust a román egészségügyi kormányzat

Következő hír

Azok rágalmazzák Orbánt, akiket véd

Related Posts
Total
0
Megosztás