Elhunyt 102 éves korában az utolsó úzvölgyi veterán, a sepsiszentgyörgyi Bartha Mihály. Előbb a közösségi médiában jelent meg erről egy hír, majd az erdélyi sajtó egy része is írt róla.
Bartha Mihály 1924. július 16-án született a háromszéki Árkoson, Brassóban asztalosinasnak tanult, 1943. október 4-én sorozták be katonának, majd egy év kiképzőtábor után vitték ki az Ugra-tetőre munkaszolgálatra. 1944 augusztusában kapta meg a behívót, majd az Úz-völgyébe vezényelték a 11. Székely Határőr-zászlóalj nehézfegyverszázadába. Ekként emlékezett azokra az időkre: „Amikor három-négy tank egyszerre megállt, és az ágyúcsöveket nekünk fordították, akkor már nem volt, amit csináljunk, mert az a máktörő, amivel mi lőttünk, az semmit sem ért a nagy tankkal szemben. Hiába lőttünk kettőt-hármat, az elrepült a levegőbe. Muszáj volt menekülni, mert ott maradtunk volna mind.” Azt azért önérzetesen jelentett ki, hogy „ha féltünk, ha nem, helytálltunk, a kötelességünket teljesítettük”.
Brtha Mihály már a hetvenes évektől minden évben visszajárt az Úz-völgyébe, vitte az unokákat, majd később már a fiatalok vitték őt, hogy ápolják a csatában elesettek emlékét. Tavaly is, már 101. évét betöltve részt vett az úzvölgyi megemlékezésen. Mint ismert, miután Románia 1944. augusztus 23-án hátat fordított akkori szövetségeseinek és összeállt a Szovjetunióval, a Vörös Hadsereg augusztus 26-án reggel megindította első támadását az ezeréves keleti magyar határon, az Úz völgyében, így itt kezdődtek meg a harcok. A völgyet a csíki származású Horváth Ferenc vezérőrnagy vezette Székely Határvédelmi Erők csapatai védték 1944 augusztusában és szeptemberében. A védelmi rendszer első vonalában, elővédként, a 17–18 éves fiúkból álló 11. székely határőr-zászlóalj kapta az első csapást. Mintegy 310 honvéd, nagyjából 200 fős erődszázad és 110 fős határőrszázad, komolyabb felszerelés nélkül védte magát és a határt, és a székely határőrök közül csak 70–80-an élték túl az ütközetet.
Az áttörés után a szovjeteknek eleinte a terep okozott gondot, mert a páncélosok az aklosi elágazás és a Rugát-tető előtt elakadtak a tíz kilométer hosszú szurdokban, a frontvonal pedig hullámzott a hegyekben, míg szeptember 9-én Észak-Erdély kiürítésének részeként a magyar csapatokat kivonták a völgyből. Az elesetteket az Úz-patak völgyében és az Olt völgyében lévő Csíkszentmártonban temették el, emléküket pedig az akkor még szép számban élő csíki és háromszéki veteránok 1994-ben emlékművel örökítették meg a mára elnéptelenedett Úzvölgye nevű hegyi településen, azóta minden év augusztus 26-án megemlékezést tartanak a helyszínen.
Bartha Mihály az utóbbi időben minden évben jelen volt a megemlékezéseken. 2020-ban Áder János akkori köztársasági elnök a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta a veteránnak „az 1944-es Úz-völgyi csatában tanúsított bátor helytállása, valamint az ott elesett katonák emlékének ápolása érdekében végzett több évtizedes munkája elismeréseként”.
