Díszkiadású gyűjteményes kötet formájában megjelent A Rongyos Gárda krónikája. A mintegy ezer oldalon hat, egybekötött ritka forrásmunka és memoár idézi fel azt a kort, amikor egy maroknyi merész hazafi mindent megtett azért, hogy a megcsonkított Magyarország területi integritása tovább ne sérülhessen.
„A trianoni parancs a nyugati határvéget a cseh megszállt területtől a szerbekig 200 km hosszúságban és 35–40 km szélességben Sopronnal együtt Ausztriának ítéli. E területet hosszanti felezéssel A. és B. zónára osztja és kötelezi a magyar fegyveres erőket és hatóságokat, hogy 1921. augusztus 28-ig az A., 29-ig pedig a B. zónát is kiürítve, – átadják az osztrák fegyveres erőknek, illetve az Ausztria által kinevezett Dawy-nek, »Burgenland« kormánybiztosának. Az imperializmustól duzzadó cseh sajtó újabb területrablásra izgat, Benes pedig nyíltan követeli a Burgenlandon keresztül vezető szláv korridort, a cseh-szerb egyesülést. […] És ekkor […], 1921. augusztus 27-én este 11 órakor 120 válogatott kecskeméti embere élén megjelenik Héjjas Iván és perelycsapásszerűen megvívja Nyugatmagyarország első ütközetét, az ágfalvi csatát.” Dr. Héjjas Jenő A nyugatmagyarországi felkelés – Kecskemétiek az 1921. évi nyugatmagyarországi harcokban című kötetéből idéztük a rongyosok harcaihoz vezető alaphelyzetet, amely öt másik ritka és már-már elfeledett mű mellett A Rongyos Gárda krónikája című gyűjteményes kötet gerincét adja – írja a Kisalföld.
Héjjas Jenő 1926-ban megjelent műve az egyik legelső könyvnek számít arról a magyar irreguláris csoportról, akik a világháború, a vörösterror és a párizsi békeditátumoktól megtört korban nyíltan szembementek a konvenciókkal, fittyet hánytak a fenyegetéseknek, és mint egy új kor nyitányaként még bevittek egy gyomrost az Antantnak, s persze egyúttal a féktelen étvágyú, arcátlan bajtársnak, Ausztriának, valamint a hazánkat a nyugattól elvágni szándékozó szláv korridor tervének is. Így került vissza Sopron más kisebb területekkel együtt. Hogy a publicista Pilhál Györgyöt idézzük: „Héjjas Iván Rongyos Gárdája nélkül sosem lett volna soproni népszavazás, a hűség városa. Ha ők nincsenek, ma Ödenburgba járnánk át Tűztornyot csodálni”.
Tegyük hozzá, a rongyosok soraiban nemcsak magyarok (kecskemétiek, erdélyiek és selmecbányai diákok is), de bizony németek, szerbek, horvátok, bosnyákok, törökök és albánok is harcoltak. Olyanok, akik tisztán látták a célt, és automatikusan megértették, hogy területi revízióra nyílt lehetőség, és nem foglalkoztak a párizsi gyökerű ármánnyal. Nagyot álmodtak, és megelőzték a Nyugat szorgalmas doktrínerjeit.
Nem túlzás, ha analógiát fedezünk fel a mai korral, hiszen Brüsszel most az új Párizs, ahol nemhogy a külhoni magyar kisebbségekkel nem foglalkoznak már, de magasról tesznek Magyarországra, a magyar érdekre, a magyar szuverenitásra pedig végképp.
Aki hozzájut A Rongyos Gárda krónikájához, az nem csak egy vaskos, élfestett, sorszámozott díszkiadással gazdagíthatja könyvtárát, hanem egy ezeroldalas, „régimódi” patrióta útmutatót is készhez kap. A Magyar Menedék Könyvesház gárdája által összeállított vaskos, korabeli illusztrációkkal is tarkított könyv Héjas Jenő úttörő műve mellett magában rejti A Rongyos Gárda harcai 1919–1939 című művet is, amelyet egy névtelen rongyos adhatott ki.
Itt nem véletlenül tág az időintervallum, mert a Rongyos Gárda később a felbomlóban lévő Csehszlovákiához tartozó Kárpátalján is hozta a formáját. Maga Héjjas Iván 1938–1939-ben a kárpátaljai gerillaakciók egyik vezetője és osztagparancsnoka volt. Erről az időszakról szól Egyedy Balázs Dénes 1941-ben megjelent Örök katonák – A Rongyosok hősi küzdelme című könyve is, ami szintúgy olvasható a gyűjteményes díszkiadásban. Az 1945 után tiltólistára került kötet a felvidéki, illetve kárpátaljai akciókat mutatja be regényes formában.
Missuray-Krug Lajos soproni mérnök, tisztviselő, író, költő, a Dunántúli Közművelődési Egyesület főtitkára tollából két kötet is bekerült a krónikába. A nyugat-magyarországi felkelés című dokumentumértékű művében a harcok mellett külön rész emlékezik meg az elhunyt felkelőkről.
Az eredetileg 1930-ban megjelent Tüzek a végeken a Selmecbányai Bányászati Akadémia menekülését írja le Sopronba, és a főiskolások, valamint a magyar és más nemzetiségű (főleg bosnyák) harcosok küzdelmét a nyugati határokon. A kötet a soproni népszavazás idejének magyar és osztrák propagandaanyagaiból is bemutat néhány érdekes példányt.
A krónika zárókönyve maga Maderspach Viktor Emlékeim a nyugat-magyarországi szabadságharcból című híres műve. A „Kárpátok kommandósa” ebben a könyvben méltó emléket állít azoknak a bátraknak, akik révén Sopron az Anyaországon belül maradhatott.
(Forrás: Magyar Nemzet)
