„Átment” a hatodik brüsszeli szankciós csomag – közölte Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter azzal kapcsolatban, hogy az európai uniós országok nagykövetei csütörtökön jóváhagyták az Oroszország elleni újabb büntetőintézkedések végső szövegváltozatát.
Szijjártó a Facebook-oldalán úgy értékelt: „Hosszú csatát vívtunk, de megérte. Megérte ellenállni a nyomásgyakorlásnak, megérte szembe menni a nemzeti érdekeink feladását követelő mainstreammel és megérte elviselni számos európai politikus és újságíró hazug vádjait.” Itt kell megjegyezni, hogy a román sajtó szinte egyöntetűen, helyenként őrjöngve szidja-mocskolja Orbán Viktor magyar miniszterelnököt és kormányát, egészében pedig Magyarországot, azt hazudva, hogy Budapest Putyin orosz elnöke és Kirill ortodox pátriárka védelmében, sőt utasítására akadékoskodott az EU-csúcson, meg sem említve az ország közvetlen gazdasági-társadalomvédelmi érdekeit.
A magyar diplomácia vezetője világosan fogalmazott: a kiharcolt, a csővezetékes szállításnak adott szankciós mentességgel meg tudták védeni Magyarország energiaellátásának biztonságát. „Ha nem harcoltunk volna, akkor ellehetetlenült volna Magyarország kőolajellátása és a gazdaság leállt volna.”
Szijjártó Péter bejegyzésében kitért arra, hogy Kirill orosz pátriárkát végül sikerült levetetniük a szankciós listáról. „Ez számunkra elvi kérdés volt, hiszen – a nemzeti érdekhez hasonlóan – a vallásszabadság érvényesüléséhez is ragaszkodunk” – írta. A miniszter szerint „belegondolni is rossz, hogy milyen folyamatokat indított volna el az egyik legjelentősebb európai keresztény egyház vezetőjének szankciós listára helyezése”.