Több hónap után újraindult a munka az al-dunai Liberty vasgyárban, mivel a galaci kombinát 1,5 milliárd lej értékű állami támogatást kapott a Exim Bankon keresztül az ország egyetlen működő nagyolvasztójának újraindítására.
Az RMDSZ-es pénzügyminiszterrel, Tánczos Barnával jelentették be a hatalmas közpénzinjekciót, elmondatva véle, hogy a román állam és a kombinát új vezetősége „fogott össze”, miután a brit tulajdonos segítségére nem számíthattak.
Korábban a vállalat több beszállítója kezdeményezte a fizetésképtelenségi eljárás megindítását, miután a termelést egy évvel ezelőtt leállították, a béreket késve vagy egyáltalán nem folyósították. A dél-moldvai folyami kikötővárosban található kohászati kombinátnak mára 4500 alkalmazottja maradt papíron, míg egy évtizeddel korábban 17 ezer főnek adott munkát. 2021-ben a Liberty Galați SA-nak még 9,372 milliárd lej árbevétele mellett 1,359 milliárd lej bruttó nyereséget ért el, 2023-ban azonban már csak 3,656 milliárd lej volt az árbevétele és 2,247 milliárd lej veszteséggel zárta az évet. 2023 végén a cég adósságállománya 3 milliárd lejt tett ki.
A galaci kohászati kombinátot még 1960-ban alapították a kommunisták, óriási összegek beruházásával fejlesztették és növelték, hogy aztán a posztkommunisták 2001-ben elkótyavetyéljék ezt is. A korábban különféle neveket (Sidex, ArcelorMittal) viselő vállalat Sanjeev Gupta multimilliárdos brit üzletember érdekeltségi köréhez tartozik a Liberty Steel Group részeként.
Tánczos miniszter szerint a néhány hónappal ezelőtt kinevezett vagyonfelügyelő megtette a szükséges lépéseket a termelés újraindításához, de ehhez tetemes hitelre volt szüksége a vállalatnak, amely képtelen nyereségesen termelni. Ennek ellenére Bukarest „nemzeti érdekből” mindenáron működtetné a kombinátot, amely Románia és a térség legnagyobb acélipari erőművét, mivel az több ezer alkalmazottnak ad munkát, illetve nyersanyagot biztosít a védelmi ipar és építkezési szektor gyárai számára.
A székelyföldi származású kormánytag szerint Romániának szüksége van erre az ipari létesítményre, amely stratégiai jelentőségű az infrastruktúra fejlesztésében és az aktuális geopolitikai helyzetben is – amivel a kelet-európai szláv polgárháborúra utalhatott.
