Annak ellenére, hogy képtelenség befejezni a jövő augusztusi határidőre, a Szállítás- és Infrastruktúraügyi Minisztérium mégsem törölte az országos helyreállítási terv (PNRR) beruházásai közül a Kolozsvártól a magyar határig húzódó vasútvonal korszerűsítését – írja a Maszol.ro.
A szaktárca döntése már csak azért is érthetetlen, mert a Kissebes (Poieni) és Rév (Vadu Crișului) közti pályaszakasznak még építési engedélye sincs. Ennek az az oka, hogy a szakasz kritikus részére, a Révi-szorosra vonatkozó megvalósíthatósági tanulmány teljesen elhibázott, s így használhatatlan. A régi vágányokat felszedték, azóta azonban egyetlen kapavágás sem történt.
„A CFR nem tud megegyezni a tervezővel a megoldást illetően. (…) Már egy éve az orrunknál fogva vezetnek bennünket, hogy rövidesen meg lesz oldva, de egyik halasztás a másikat követi. Most 2025 negyedik féléve a homályos határidő. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy nem tudják, s lehetséges, hogy áttolódik 2026-ra a CFR tehetetlen vezetői miatt, akik nem tudnak mit kezdeni a nem megfelelő megvalósíthatósági tanulmánnyal” – értékeli a helyzetet a Pro Infrastructură civil egyesület. A nagy infrastrukturális beruházásokra figyelő szervezet szerint a felelősség egyértelműen a román állami vasúttársaságot terheli, nem pedig a kivitelezőt.
„Tegnap kellett volna hozzákezdeni a CFR megreformálásához és azoknak a felelősségre vonásához, akik halogatják és akadályozzák a vasúti beruházásokat. Ha ilyesmi történne az autópályáknál, az nagy felbolydulást keltett volna az illetékesek között” – írja nem kis malíciával a Pro Infrastructură.
A Kolozsvár és Biharpüspöki közötti vasútvonal hossza 166 km. Ennek a korszerűsítése, beleértve a villamosítást, 9,36 milliárd lejbe kerül. A Kolozsvár–Egeres és az Egeres–Kissebes szakaszon viszonylag jól haladnak a munkálatok, Nagyvárad és Élesd, valamint Élesd és Kissebes között azonban, a Pro Infrastructură szakembereinek véleménye szerint, ideális esetben is csak 2028-ban fejeződhetnek be.