Lehetetlen feladatnak látszik jelenleg egy parlamenti többséggel bíró kormány megalakítása Romániában. Matematikailag ugyan megoldható lenne, ennél azonban minden más szempont többet nyom a latban.
A 2024-es választások eredményeképpen három politikai pólus alakult ki: a legnagyobb tömböt, bő 33 százalékot az AUR és a két, már bomlóban levő, de ugyanazon választókat megszólító két kisebb szélsőséges csoportosulás alkotja (SOS, POT és az utódjaik), utánuk 25,5 százalékkal az újabban szövetségesként fellépő jobboldal, a PNL és az USR következik, a legkisebb pedig éppen a legtöbb szavazatot kapott Szociáldemokrata Párt, amelynek aránya a két házban alig haladja meg a 22 százalékot. Mégis a PSD volt az, amely tíz hónap után újabb válságot idézett elő az amúgy is rossz helyzetben levő országban azzal, hogy meggondolatlanul szétrúgta a tavaly nagy nehezen összetákolt, csikorogva működő, az ígért reformokból vajmi keveset megvalósító kormánykoalíciót.
Így hát ismét ideiglenes kormánya van Romániának, 2009 óta hetedszer. Hat alkalommal a PSD szavazataival bukott meg kormány a Dâmbovița partján, és ezek közül egy bizalmatlansági indítvány (2017-ben) a saját miniszterelnökük ellen irányult. Sorin Grindeanu egy ideig visszavonult, aztán visszatért, magasabb lóra ült, és most ő buktatta meg azt a kormányt, amelyben pártjának volt a legnagyobb része. De nem azért, hogy Ilie Bolojan helyére üljön: ő csak 2027-ben akar kormányfő lenni, addig még a liberálisokra hagyná az államháztartási hiány lefaragására irányuló népszerűtlen intézkedéseket. És ha nem kerül még egy Nicolae Ciucă, akkor ellenzékbe vonul. A liberálisok azonban kezdenek magukhoz térni a PSD fojtó öleléséből, és a sarkukra álltak: aki megbuktatta a kormányt, az állítson másikat a helyébe, ők majd ellenzékbe vonulnak, így legalább lesz idejük felépíteni egy valós választási alternatívát 2028-ra. Az USR vezetőiben végre tudatosult, hogy alakulatuk kisebb, mint az ambícióik, ezért véd- és dacszövetséget kötöttek a hozzájuk legközelebb álló PNL-vel, és bíznak abban, hogy kitartásukkal növelik hitelüket a hagyományos pártokból kiábrándult tömegek szemében. A demokratikusnak és európainak mondott pártok tehát farhámba ültek, és mivel külön-külön egyik tábornak sincs többsége – a mindenki által biztos tartaléknak tekintett RMDSZ és a többi nemzeti kisebbség frakciója bevonásával sem –, mindkét oldalon azt várják, hogy valaki engedjen.
Ebben az erős feszültségben egyedül az AUR mutatkozott hajlandónak arra, hogy kormányt alakítson. Többséget ugyan George Simion sem tud összegereblyézni – a felbomlott koalíció minden pártja, a Bolojan-kabinetet velük együtt megbuktató PSD és a majdani új kormányfőt kinevező Nicușor Dan államfő is elutasítja a szavazataikat, a kis, civakodó testvérpártokkal sem ér sokat –, de olyan feltételeket is szabott, amelyek eleve kudarcra vannak ítélve (az egyik az, hogy ők adják a kormányfőt, a hazaárulással vádolt Călin Georgescu személyében), azaz egyértelműen arra játszik, hogy ellenzékben maradjon. Legalábbis az előrehozott választásokig, amihez az első lépést (a PSD segítségével) már megtették; sürgős lenne nekik tovább menni ezen az úton, mert csökkenőben az ázsiójuk. Ez végre jó hír, de e politikai játszmák következtében a lej is megy lefelé, az üzemanyagárak pedig felfelé, bár ez a jelek szerint csak a választókat aggasztja, a választottakat egyáltalán nem.
