Milbacher Róbert irodalomtörténésszel készített interjút a minap Veiszer Alinda. „Érdekes” emberek fordulnak meg Alindánál (aki korábban tévéelnök, főpolgármester, sőt kultuszminiszter is szeretett volna lenni), nemrég Paizs Sickratman Miklós provokálta a nézőket, aki arról beszélt, fű nélkül nem lenne művészete, meg hogy nem tud büszke lenni a magyar Nobel-díjasokra és az Aranycsapatra.
Alinda mostani vendége az Ismerős Arcok együttes Nélküled című számát elemezte. Milbacher szerint: „Ha a nevetés nincs is, lázadás van a nemzettudatban, természetesen Petőfitől.” Magát a dalt ugyan nem nevezte meg, csak utalt a refrénjére: „Egy vérből valók vagyunk, ugye, ez egyszerűen abszurd, a honfoglalók sem voltak egy vérből valók. Petőfi szlovák volt, és nagyon nagy erőfeszítéseket tett azért, hogy elfelejtődjön a szlovák származása.” Jelképes üzenetértelmezésről valószínűleg még nem hallott a kedves vendég… (Milbacher munkássága engem kicsit Nyáry Krisztiánéra emlékeztet, aki – Pataki Tamás kollégám szíves közlése –: „írók gatyájában és hálószobájában turkál”.)
Mint látjuk, a Nélküled továbbra is piszkálja a liberálisok csőrét.
Négy éve, a Puskás Ferenc Aréna nyitóünnepségén, amikor felvidéki magyar gyerekek énekelték a dalt, s az aréna felállva zengte velük, a VIP-páholyban üldögélő Miklósi Gábor, az Index újságírója úgy döntött, ilyen érzelgős dal hallatán – ami őt a Dzsungel könyve dalára emlékeztette – nem áll fel. Korábban Schilling Árpád idegenbe szakadt rendező is véleményezte a Nélküledet: „Az egy vérből valók vagyunk nyílt náci utalás, nemzeti értelmet kap.”
Veiszer, Milbacher, Sickratman, Miklósi Gábor, Schilling…
Csak nélkülük szól tisztán a Nélküled.
Pilhál György / Magyar Nemzet