Százezrek készülnek emigrálni Romániából egy éven belül, derül ki egy reprezentatív minta alapján készült, a napokban közreadott tanulmányból.
Az evz.ro által közölt felmérésből kiderül: a románok távozásának oka, hogy nem bírják elviselni az országban tomboló tolvajlást és hazudozást.
A ReThink Románia által megrendelt kutatás szerint a 16 és 64 év közötti korosztályhoz tartozó válaszadók 3 százaléka mondta biztosra, hogy jövőre elhagyja az országot, 5 százalék pedig úgy válaszolt, hogy nagy valószínűséggel távozik.
“Ez azt jelenti, hogy 230 000-en vannak azok, akik biztosan távozni készülnek, ha viszont azokat is hozzájuk vesszük, akik csak valószínűsítették ezen döntésüket, akkor már 730 000 emberről beszélünk” – magyarázta Manuela Mancaș, a ReThink képviselője. Hozzátette: legtöbbjük nagyon fiatal, 16 és 24 év közötti.
A kivándorolni szándékozók szerint számos probléma akadályozza az ország fejlődését. A felmérésből kiderült, hogy a gondok a lopással, a hazudozással, az iskolázatlansággal, a butasággal, a rosszindulattal, a lustasággal, kapcsolatosak.
Fel van tehát adva a lecke a családügyi minisztériumnak, amit arra hivatkozva hoztak létre, hogy az ország számára jelenleg a legnagyobb veszélyt az elnéptelenedés jelenti. Lesz-e változás a román népesedési politikában? A cotroceni képmutatást ismerve, aligha. Ez is, mint annyi más, csak pótcselekvés.