Nem hívják meg Oroszországot a világ vezető biztonságpolitikai konferenciájára

Az Ukrajna ellen indított háború miatt nem hívják meg az orosz kormányt a világ legrangosabb nemzetközi biztonságpolitikai fórumára, a müncheni biztonsági konferenciára (Munich Security Conference, MSC) – mondta a szervezőbizottság elnöke szerdán.

Christoph Heusgen a német sajtónak elmondta, hogy a február 17-én kezdődő háromnapos tanácskozásra – amelyet 59. alkalommal rendeznek meg – nem hívnak meg senkit az orosz kormányból, mert a moszkvai vezetés továbbra is kitart a háborús céljai mellett, az MSC pedig nem arra való, hogy „színpadot biztosítson a propagandához”.

A diplomata a továbbiakban orosz- és Putyin-ellenes kirohanásokat engedett meg magának, kijelentve egyebek mellett, hogy az orosz elnök azért lépett a konfliktusok békés rendezése helyett a háború útjára, mert helyre akarja állítani a birodalmi Oroszországot és le akarja igázni Ukrajnát. Ezzel a törekvéssel „nekünk szembe kell szállnunk” – jelentette ki Heusgen.

A legutóbbi MSC-t február 18-tól 20-ig, néhány nappal Oroszország Ukrajna elleni háborújának kezdete előtt tartották. A tanácskozáson nagyjából 600 vendég vett részt, köztük bő 30 állam- és kormányfő, valamint száznál is több miniszter. A meghívottak között volt Vlagyimir Putyin és Szergej Lavrov is, de az orosz vezetők nem mentek el Münchenbe arra hivatkozva, hogy az MSC szerintük elveszítette az objektivitását. Az idei fórumot 1991 óta először tartották orosz résztvevők nélkül.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő ma újságíróknak azt mondta: egyelőre nem létezik semmilyen ukrán béketerv. Ezzel azon sajtóhírekre reagált, amelyek szerint Kijev kezdeményezte, hogy egy állítólag tíz pontból álló ukrán béketerv alapján februárban tartsanak nemzetközi békecsúcsot az ENSZ égisze alatt. „Egyelőre nincs ukrán béketerv, kezdjük ezzel. Ismétlem, nem létezhet olyan ukrajnai béketerv, amely nem veszi figyelembe a mai orosz területi realitásokat, amelyek a négy új régió Oroszország részévé válásával alakultak ki, és bármely olyan terv, amely nem veszi figyelembe ezeket a realitásokat, nem állíthatja azt, hogy békés lenne” – mondta Peszkov.

Szergej Lavrov külügyminiszter a maga során leszögezte, hogy Oroszország biztosítani akarja az ukrajnai különleges hadművelet céljainak elérését. Prioritásnak nevezte Oroszország négy új – a posztszovjet Ukrajnától elcsatolt – régiójának megszabadítását az „elnácítás” veszélyétől. A legfontosabb célok között van annak megakadályozása is, hogy Oroszország biztonságát fenyegető veszélyek alakuljanak ki és maradjanak fenn Ukrajna területén. „Ellenünk a kollektív Nyugat harcol, élén az atomhatalom Egyesült Államokkal. Ezt a háborút már elég régen, az USA által megrendezett ukrajnai államcsíny nyomán meghirdették ellenünk” – mondta Lavrov a 2014-ben lezajlott „ukrán forradalomra” utalva.

 

Total
0
Megosztás
Előző hír

Megszűnik az üzemanyagok árkompenzációja Romániában is

Következő hír

Kétségek a magyar igazságszolgáltatás körül

Related Posts
Total
0
Megosztás