Óriási adatkezelési botrány Magyarországon

Immár tizenkét napja napja gyűrűzik a baloldal új „messiásának”, Magyar Péternek az adatvédelmi botránya, s még közel két hét elteltével sem tudni, hogy pontosan hova kerültek azoknak a személyes adatai, akik a Talpramagyarok.hu-ra látogatva adták meg ezeket az információkat.

Az ügy kiindulópontja a Magyar Nemzet április 18-i tényfeltáró cikke volt, amelyben a lap dokumentumokat bemutatva számolt be arról, hogy Magyar „mozgalma” honlapjának az adatkezelési tájékoztatójában két olyan vállalat – az Estratos Digital GmbH és a Lundadonate.org, vagy röviden Lunda – is fel volt tüntetve, amelyek a magyar politika egyik legsötétebb figurája, Bajnai Gordon nevével fémjelzett datadatos körhöz kapcsolódnak. Az Estratos Digital GmbH – korábbi nevén Datadat GmbH – egy bécsi székhellyel alapított digitális ügynökség, amely főleg a „progresszív” (globalista) politikai mozgalmak segítésére koncentrál. Ügyvezetője Bajnai Gordon exkormányfő kabinetjének volt titokminisztere, a Datadat-cégcsoport vezető figurája, a kétes hírű Ficsor Ádám. A Lunda nevű adománygyűjtő platformot pedig a Datadat fejlesztette, és egy összetett, számos funkcióval rendelkező eszközt biztosít az adománygyűjtők részére.

A Nyugatról guruló dollárokból is jócskán részesülő cégháló feltűnése nagy hullámokat kavart a magyar közéletben, a Szuverenitásvédelmi Hivatal még vizsgálatot is indított külföldi finanszírozás gyanúja miatt.  Beszédes, hogy a Talpramagyarok.hu a Magyar Nemzet cikkének megjelenése után mindössze néhány órával törölte mindkét céget az adatvédelmi tájékoztatóból.

Az exminiszter Varga Judit exférjének, Magyar Péternek az egy nappal később adott magyarázata még különösebb volt: a baloldal új reménysége azt állította egy riporteri kérdésére, hogy gyakorlatilag máshonnan nyúlták le a tájékoztatót. Szó szerint így fogalmazott: „Valakitől kaptunk egy adatvédelmi tájékoztató-mintát, és azt kitettük. Ennyi történt. Nem akartunk érte külön fizetni.” Magyar a történéseket firtató újabb kérdésre megjegyezte azt is: „Valakitől kaptuk. Én kértem, hogy ne kelljen egy újat írnunk, mert nem volt elég időnk, amikor el kellett indítanunk az egyesületet, a pártot.”

A furcsa történetről azonban Magyar nem árult el részleteket, ahogy a kormányellenes tüntetéseikről  elhíresült mozgalmától sem válaszolt senki azon kérdésekre, pontosan miként, milyen körülmények között, mely szervezettől „vették át” a dokumentumot, s az abban az április 17-i állás szerint szereplő adatok mekkora százalékban voltak tényszerűek.  Így azt sem tudni, a tájékoztatóban jelenleg megtalálható információk teljes egészében megfelelnek-e a valóságnak.

Márpedig ilyen körülmények között számos aggály merül fel azzal kapcsolatban, hogy mi történik azoknak az adataival, akik a Talpramagyarok.hu-n megadták a személyes információikat. Mint Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke az ügy kapcsán korábban rámutatott: a Talpramagyarok.hu adatkezelője mindazokkal szemben tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el, akik a honlapon esetleg hozzájárulásukat adták az adatkezeléshez, amennyiben a dokumentumban tényleg nem valós információk voltak megadva. Az adatvédelmi hatóság elnökét azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a Magyar Péter-féle Talpramagyarok.hu adatvédelmi tájékoztatóján a Bajnai Gordonhoz kötődő DatAdat cégcsoport neve is feltűnt.

Állampolgári beszámolók alapján az is kiderült, többen is anélkül kaptak kéretlen hírleveleket Magyar Péter mozgalmától, hogy ehhez a beleegyezésüket adták volna. Péterfalvi erről azt mondta: ha történt ilyen eset, annak is megkérdőjeleződik a jogszerűsége, hiszen csak annak lehet hírlevelet küldeni, aki erre a szolgáltatásra jelentkezett. Szavai szerint a hozzájárulásnak kifejezettnek, egyértelműnek kell lennie, és pontosan arra kell vonatkoznia, amiről az adatkezelés szól. A Hír Tv-nek nyilatkozva a NAIH elnöke azt is elmondta, ha egy vizsgálat során bebizonyosodik, hogy Magyar Péterék illegális adatbázisból dolgoztak, akkor a hatóság hivatalból is elrendelheti az adatbázis törlését.

Időközben egy további érdekes változás is történt a Talpramagyarok.hu adatvédelmi tájékoztatójában. Az állítólag máshonnan átvett verzió pdf formátumában a „szerző neve” résznél 3 X szerepelt, ám néhány napja egyszer csak Bárdos Barnabás neve tűnt fel a vonatkozó rubrikában. Bárdos korábban a baloldali tüntetéseken rendszeresen feltűnő színész-aktivista Molnár Áron vállalkozásának, a noÁrnak a pénzügyekért felelős menedzsere volt. A noÁr-osokról ismert: azokkal az amerikai cégekkel dolgoztak együtt, amelyek érintettek voltak a dollárbaloldal-botrányban, vagyis a külföldről finanszírozott kampányfiaskóban. Adatkezelésüket részben a DatAdat végezte, így például a Bajnai Gordon érdekeltségébe tartozó céghálóhoz kerültek azoknak a személyes adatai, akik ezeket megadták noÁr webshopjában, akik előfizettek vagy feliratkoztak a társadalommanipuláló vállalkozás hírlevelére, vagy az ő felületükön regisztráltak valamely tüntetésre.

Ugyancsak a napokban számolt be a sajtó arról, hogy a Gyurcsány-párt honlapjának, valamint a DK plusz nevű mobiltelefon applikációnak az adatvédelmi tájékoztatójában is a Bajnai-körhöz köthető Estratos tűnt fel, s Karácsony Gergely kampányweboldalának az adatkezelési dokumentumában is ugyanez a cég szerepel.

A Bajnai Gordon nevével fémjelzett Datadat az elmúlt években is a baloldali kampányok visszatérő szereplője volt. Első nagyobb dobásuk a Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalán található chatbot kifejlesztése volt. A 2019-es önkormányzati választások óta pedig egyre fontosabb szerep hárul rájuk. A 2022-es országgyűlési választások előtt az egyesült baloldal digitális kampányáért voltak felelősek. A Datadat a két választás között és azóta is segít több pártnak és baloldalhoz köthető szervezetnek a különböző petíciók körüli munkában. Ilyenkor a petíciók kiírója jellemzően későbbi felhasználásra is kéri a baloldali választók adatait, amelyeket a voksolást megelőzően mozgósításra, személyre szabott üzenetek célba juttatására, majd később kapcsolattartásra használnak. A Datadat-cégcsoport volt a legnagyobb haszonélvezője a guruló dollároknak, közvetetten és közvetlenül több mint 1,8 milliárd forintnyi dollárt zsebeltek be és lényegében az egész baloldal 2022-es kampányát ők bonyolították le.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Belga miniszter a migránsokról: „Ki fogja tisztítani az ablakaimat?”

Következő hír

A magyar hokiválogatott kínos vereséget szenvedett Romániától

Related Posts
Total
0
Megosztás