Nyilvánosságra hozta kedd este az államelnöki hivatal Klaus Iohannis román ex-államfő 2015–2025 közötti külföldi repülőútjainak költségeit. Az adatok szerint az államfő – akinek lejárt decemberben a mandátuma, de nem akart távozni az elnöki székből, úgy kellett elzavarni – a tíz év alatt 193 oda-vissza utat tett meg külföldre repülővel, ami összesen több mint 113 millió lejébe került a romániai adófizetőknek.
Bár Iohannis második elnöki mandátum 2024. december 21-én lejárt, egy alkotmányos trükkel meghosszabbíttatt magának, mivel pár héttel korábban szintén alkotmányos trükkel (független elemzők szerint puccsal) a hatalom megsemmisítette az elnökválasztás első fordulójának eredményét, a második fordulót pedig eltötölte. Az ügyvivőként tovább regnáló bakszász két nap múlva beiktatta az úgynevezett Ciolacu 2-kormányt, ami azóta is bitorolja a hatalmat, a politológusok szerint valójában illegitim módon, mivel egy illegitim államfőtől kapott felhatalmazást. Iohannis idén február 10-én lemondott ugyan (bár addig ült volna a Cotroceni-aplotában, amíg meg nem választják az utódát), de az év elején még repült egyet az adófizetők pénzén Belgiumig és vissza, ami „a románok 685 125 lejébe került”.
A hatalmi koalíciót (PSD-PNL-RMDSZ) rendkívül kínosan érinti az ügy, s noha szívesen szabadultak meg végül Iohannistól, most mégis csak hebegnek-habognak, mentegetik a pénzpazarlást, nyilván azért, mert az ilyesmi napi gyakorlat a legmagasabb körökben.
Az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szerint Iohannis a politikában eddig még nem látott arroganciával utazgatott az emberek pénzén, közpénzből fenntartott utazási irodaként használta a Cotroceni-palotát. A volt államfő nem az ország érdekeit szolgáló ügyekben utazott külföldre, az uniós és NATO-partnerekkel való tárgyalások helyett ázsiai, afrikai és dél-amerikai utazásokra költötte a legnagyobb összegeket. „Mosolygott, semmibe vett mindannyiunkat, hátat fordított nekünk, majd titkosította a költségeit, és a PSD meg a PNL védte őt ebben” – közölte a liberális párt.
A nagyobbik ellenzéki párt, a szuverenista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerint Klaus Iohannis utazási költségeinek nyilvánosságra hozása csak az első lépés, Ilie Bolojan ügyvivő államfőnek még sok kérdésre kell választ adnia, ha valóban átláthatóságot akar. De teljes átláthatóságot aligha akarhat, hiszen ő maga is abból a PNL-ből nőtte ki magát, amely évek óta kormánytényezőként „kezeli” a közpénzt Romániában.