Az 2025. évre szóló idei kiírást az előző években támogatást nyert fiatalok közös képzőművészeti tárlatának megnyitóján hirdették meg a moldvai Jászvásáron. Pályázási határidő: június 20.
A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány meghirdette a MOL Tehetségtámogató 20. kiírását, amelynek keretében több mint félmillió lej összértékű támogatást ajánl fiatal sportolóknak és művészeknek. A pályázati rendszerben szervezett program az utóbbi két évben kiváló eredményeket elért fiataloknak szól. A június 20-ig benyújtható pályázatokat két szakzsűri bírálja el. Pályázni lehet eszközbeszerzésre és/vagy versenyek, szakmai továbbképzések, táborok utazási és részvételi költségeinek fedezésére.
A 20. kiíráshoz érkezett MOL Tehetségtámogatót, a legrégibb ilyen romániai társadalmi felelősségvállalási programot, A Közösségért Alapítvány szervezi az idén 30 éves MOL Románia támogatásával. Az eddigi 19 kiírásban, 3.036 sikeres pályázat révén, 3.936 fiatal sportoló és művész részesült összesen több mint 7,1 millió lej értékű finanszírozásban.
Az idei kiírást a Jászvásári Egyetemi Palota Carmen Sylva Aulájában hirdették meg, az előző években támogatást nyert fiatal képzőművészek 2. közös tárlatának megnyitóján. Az Elveszett léptek csarnokában (Sala Pașilor Pierduți) kiállított alkotások szerzői tíz romániai megyéből és Bukarestből származnak.
„Az idei év különleges számunkra, hiszen három évtizedes helyi tevékenységünket ünnepeljük, és ezzel együtt azt, hogy 30 éve a MOL-csoport nemzetközi szintéren megtette első lépését. Ajánlatunk a kezdetektől a minőségi termékekre és szolgáltatásokra irányult, ugyanakkor támogatásaink révén hozzáadott értéket kívántunk teremteni azokban a közösségekben, ahová beléptünk. Büszke vagyok a 20. kiírásához érkezett program eddigi eredményeire, látjuk, mennyire gyümölcsözők a fiatal sportolókba és művészekbe történő befektetések” – nyilatkozta Mozga Gábor, a MOL Románia ügyvezető igazgatója.
A MOL Tehetségtámogató keretében 8 és 18 év közötti sportolók és művészek pályázhatnak egyénileg vagy csoportosan, csapatok, együttesek, kórusok és színjátszók. A pályázatokat 2025. június 20-ig, online lehet benyújtani A Közösségért Alapítvány honlapján (www.kozossegert.ro). A pályázatnak tartalmaznia kell az utóbbi két évben elért eredményeket, a felkészítő tanár vagy edző ajánlását, a jövőbeni célok megfogalmazását és a célok eléréséhez tervezett pályázati költségvetést. Az idei kiírás támogatási alapja 560 ezer lej. A 18 év feletti korcsoportban meghívásos alapon pályázhatnak azok, akik a korábbi kiírásokban támogatást nyertek és időközben nagykorúvá váltak.
„Öröm és megtiszteltetés együttműködni az ország legjobb fiatal sportolóival és művészeivel. A program, amelyet ismernek és minden évben várnak a fiatalok, a szüleik, a tanárok és az edzők, a támogatás mellett lehetőséget is kínál a szakszerű pályázatkészítéshez, amely az előző két év eredményeire, a következő időszak terveire és a magvalósításhoz szükséges költségvetésre támaszkodik. Tekintettel a fokozott érdeklődésre, a pályázók figyelmébe ajánlom az opcionális dokumentumok jelentőségét, amelyek sok esetben előnyt jelenthetnek. A pályázási eljárás egyszerű, a szervező csapatunk pedig a teljes pályázási időszakban elérhető. A programmal kapcsolatos információk megtalálhatók a www.kozossegert.ro honlapon, a tapasztalatok és kérdések pedig megoszthatók Facebook csoportunkban is” – nyilatkozta András Imre, A Közösségért Alapítvány ügyvezetője.
A MOL Tehetségtámogató program keretében egy pályázó legtöbb 10.000 lej támogatást nyerhet a művészeti vagy sporttevékenységével kapcsolatos utazási költségek fedezésére, illetve eszközbeszerzésre. A szakzsűrik több szempont alapján bírálnak, így figyelembe veszik azt is, hogy a pályázati költségvetés milyen mértékben felel meg a felvázolt céloknak. A sportzsűrit Violeta Beclea-Székely, Európa-bajnok atléta, a művészeti zsűrit pedig Márkos Albert hegedűművész, a kolozsvári Transilvania Filharmónia koncertmestere vezeti.
A 20. kiírás támogatási kerete 220.000 lej a sport kategóriában, 200.000 lej a művészetiben, 140.000 lej pedig azok rendelkezésére áll, akik az elmúlt években sikeresen pályáztak, de időközben betöltötték 18. életévüket.
Végül megismételjük: a pályázatok benyújtásának határideje június 20-a! Részletes tájékoztató a www.kozossegert.ro és a www.molromania.ro honlapokon található.
