Az éppen elmúlt év végén meglepetéssel olvastam a következő híradást: „A Román Akadémia tudatja az Antiszemitizmus- és Holokausztkutató Csoport 2021-es év kezdetétől való működését, amelynek összetételében a Román Akadémia intézményei keretében tevékenykedő kutatók kaptak helyet.”
A hír eredetileg azért keltette fel a figyelmemet, mert Bukarestben 2005 augusztusában „a romániai holokauszt tanulmányozására” kormányrendelettel létrehozták az Elie Wiesel Országos Holokausztkutató Intézetet, amely intézet azóta is működik.
Vajon a Román Akadémia Antiszemitizmus- és Holokausztkutató Csoportját az Országos Holokausztkutató Intézet tevékenységének a segítése céljából hozták létre? – tettem fel magamnak a kérdést. A Román Akadémia múlt év december végén megjelent közleményében azonban szó sem esik ilyesmiről, de még arról sem, hogy a tudós akadémikusok együttműködést akarnának a témában legilletékesebbnek tekinthető országos fórummal.
Ugyanakkor a Román Akadémia kommunikációs irodájának a közleményéből megtudható, hogy a szóban forgó csoport dr. Ioan Aurel Popnak, „a Román Akadémia elnökének a patronálásával tevékenykedik.” Ami egyebek között azért is érdekes, mert például 2018 nyarán Alexandru Florian, az Elie Wiesel Intézet vezérigazgatója nyílt levélben bírálta Ioan-Aurel Pop és Ioan Bolovan történészeket. Hogy miért? Mert az általuk gondozott Istoria ilustrată a României (Románia illusztrált történelme) című könyv 2018-ban megjelentetett, javított és aktualizált kiadásában hamis információk és súlyos kihagyások találhatók a Romániában élő zsidók elleni 20. századi pogromokkal kapcsolatban…
Ezek után érdemes felidézni hogyan, milyen előzmények után jött létre 2005-ben Bukarestben az Elie Wiesel Országos Holokausztkutató Intézetet.
A kikényszerített igazság
A Bukaresti Polirom Könyvkiadónál 2004-ben nyomdafestéket látott egy könyv, amelyben a romániai holokauszt tanulmányozására egy évvel korábban létrehozott nemzetközi bizottság zárójelentése (Comisia internaţională pentru studierea holocaustului în România. Raport final) olvasható. Ezt a dokumentumot – a tartalmát összeállító nemzetközi történészbizottság Máramarosszigeten született, béke Nobel-díjas elnöke, Elie Wiesel nevére utalva – Wiesel-jelentésként is szokták emlegetni. Megszületésének már az előzményei is figyelemre méltók. A nemzetközi történészbizottságot Ion Iliescu, Románia akkori államelnöke kérte fel a jelentés megírására. Korántsem azért, mintha erkölcsi kötelességének érezte volna a történelmi igazság napvilágra segítését. Hanem nemzetközi nyomásra. Erről a Wiesel-bizottság jelentésében a következőket olvashatjuk: „(…) a holokauszt tanulmányozására létrehozott bizottság egy nemzetközi visszhangokat is kiváltó hosszú vita után alakult meg. A vitát Románia Kormányának egy olyan közleménye indította el, amely a szelektív tagadás megnyilvánulása. 2003. június 12-én egy, a Román Nemzeti Irattár és a Washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum közti együttműködés kezdeményezéséről szóló rövid közlemény a következő befejezést kapta: »Románia határain belül az 1940–1945-ös időszakban nem történt holokauszt.« A közlemény egy sor nemzetközi tiltakozást váltott ki. (…)”
Más források szerint a nemzetközi botrány kirobbanásában az is szerepet játszott, hogy Iliescu 2003 júniusában az izraeli Ha’aretz nevű újságnak adott interjúban szintén kijelentette: Romániában nem volt holokauszt. Az ezt követő külföldi felháborodás hatására „a román kormány (…) 2003. június 17-én nyilatkozatban felvállalta a román állam felelősségét a holokauszt áldozataival 60 évvel korábban történtekért. Kijelentette, hogy az 1940–1944-es időszaknak a román államot képviselő vezetői súlyos háborús bűnökért, pogromokért, Transznisztriába való deportálásokért, a Romániában élő zsidó lakosság jelentős részének a román hadsereg által elfoglalt és ellenőrzött területekre költöztetéséért és olyan módszerekkel való megsemmisítéséért felelősek, amelyek a holokauszt végzetes mechanizmusának a részei.”
A román diplomácia ezt a nyilatkozatot alighanem villámhárítónak szánta. Csakhogy ennyi akkor már nem bizonyult elégnek. 2003. október 22-én megalakult a nemzetközi történészbizottság, amely 2004. november 11-én Bukarestben bemutatta „végső jelentését”. Mivel pedig a jelentéstevő bizottság összetételét a 2004. május 5-i 672-es számú kormányhatározattal jóváhagyták, a Wiesel-jelentésben foglaltakat annak közzététele óta igaznak ismeri el Romániában a politikum és a hivatalosnak minősülő történelemtudomány egyaránt. Márpedig a Wiesel-jelentésben végkövetkeztetésként egyebek között az alábbiakat olvashatjuk.
„A román zsidók második világháború idején történt kivégzésének a története paradoxonokkal teli. (…) Amíg kormányon volt, 1941 januárjáig a Vasgárda volt a fő motorja egyes olyan antiszemita törvények, rendeletek alkalmazásának, amelyek óriási károkat okoztak a zsidóknak. (…) Ahhoz képest, amennyien később a román kormány, hadsereg és csendőrség kezétől elvesztek, az 1941-es légionárius pogromok áldozatai kevesen voltak. (…) A romániai holokausztért a közvetlen felelősség kizárólag az Antonescu vezette román államot terheli. (…) A zsidók megölése legelőbb és elsősorban a vitatott, utólag annektált területeken történt. (…) Paradox módon Bukarestben még a legkilátástalanabb pillanatokban is folyt egy, az akkori időkben szokatlan párbeszéd a román hivatalosságok és a zsidó vezetők között, megmentésük érdekében. (…) Ráadásul az 1943-as év elején
a román hozzáállást a reálpolitika befolyásolta.
(…) 1942 nyarán az Antonescu rezsim írásban vállalta, hogy az ókirályság és Dél-Erdély területéről a zsidókat a lengyelországi Belzak náci lágerbe deportálja, és Transznisztriába is újabb deportálásokat tervezett. Azonban néhány hónappal később ugyanazok a román hivatalosságok ellenálltak a zsidók lengyelországi haláltáborokba deportálását sürgető német nyomásnak. (…) Abban a pillanatban, amikor a háború változó alakulása befolyásolta Bukarest felfogását, sok ezer külföldön élő zsidó kapott lehetőséget a túlélésre a megújított román diplomáciai védettségnek köszönhetően. (…) A háború első felében a teljes katonai és jogi elnyomó gépezetet mozgósították a zsidók ellen. (…) Antonescu és rezsimje legfőbb eszközökként a kivégzéseket, a deportálásokat, a kényszermunkát és az éheztetést használta Romániának a zsidóktól való megtisztítására. (…)
1942 őszén vette kezdetét a román politika második szakasza. Ion Antonescu erősen antiszemita maradt (1944 februárjában sajnálatát fejezte ki, amiért nem deportálta valamennyi zsidót), de a háború alakulásának a függvényében a romániai döntéshozatali folyamatokban egyre meghatározóbb szerepet kaptak a megalkuvó és pragmatista szempontok. (…) Amikor a zsidó nép elleni háborúban a náci Németországgal szövetkezett, az Antonescu-rezsim a román antiszemita és fasiszta előnáci ideológiákat használta a holokauszt Romániában való kezdeményezésére és elterjesztésére. Az adminisztrálása alatt lévő területeken élő zsidók bántalmazása és megsemmisítése érdekében a román állam felhasznált hadsereget, csendőrséget, rendőrséget, köztisztviselőket, újságírókat, írókat, egyetemistákat, polgármestereket, köz- és magánintézményeket, ipari és kereskedelmi vállalkozásokat.
1941 júniusában Ion Antonescu parancsot adott arra, hogy Jászvásárt „tisztítsák meg” a zsidóktól, akik akkor a moldovai város lakosságának több mint egyharmadát tették ki – a 28-án kezdődött pogromnak több mint tizenháromezer áldozata lett
A parancsok Bukarestben, és nem Berlinben lettek kiadva
Amikor az Antonescu-kormány a zsidók megsemmisítésének leállításáról döntött, így is lett. A zsidókkal szembeni politika változása 1942 októberében, a sztálingrádi kudarc előtt kezdődött, a deportálások 1943 márciusában–áprilisában maradtak abba véglegesen. Tárgyalások következtek a deportált zsidók repatriálásáról. Ennek a változásnak az eredménye legkevesebb 292 000 román zsidó túlélése lett. A náci Németország valamennyi szövetségese közül Romániát terheli a zsidók elpusztításához való legnagyobb hozzájárulás felelőssége, Németországot magát nem számítva. A iaşi, odesszai, bogdanovkai, dumanovkai és pecioarai mészárlások a holokauszt idején a zsidók ellen elkövetett legborzalmasabb gyilkosságok közé tartoznak. Románia népirtást követett el a zsidók ellen, és az, hogy az ország egyes területein egyes zsidók ezt túlélték, nem változtat ezen a valóságon. (…) A holokauszt idején a romániai és a román adminisztráció alatt álló területeken megölt zsidók számát nem lehetett abszolút pontosan megállapítani. De a bizottság végkövetkeztetése, hogy a holokauszt idején Romániában és az általa ellenőrzött területeken megölt, illetve meghalt román és ukrán zsidók száma 280 000–380 000.”
Ha ez az igazság, akkor hogyan állíthatta 2003 nyarán a román kormány és az államelnök, hogy Romániában nem volt holokauszt? Nos, úgy, hogy Románia polgárainak túlnyomó többsége is pontosan így tudta. Mert a hazai politikusok, sőt tekintélyes történészek is ezt szajkózták, ezt igyekeztek elhitetni országgal-világgal.
De hogyan alakulhatott ki ilyen óriási eltérés aközött, ami a valóságban történt, és amit a történtekről az ország lakosai hittek/hisznek? A hivatalosan is minden tekintetben igaznak elismert Wiesel-jelentésből erre a kérdésre is tudományos alapossággal megfogalmazott választ kapunk. A jelentés készítői ugyanis „az 1970-es és 1980-as évekbeli romániai történelemszemlélet jellemzőinek a beazonosítása céljából vizsgálat tárgyává tették (…) a korszak legfontosabb, meghatározó jelentőségű történelmi tárgyú szakkönyveit”, majd megadták annak a pontos receptjét, ahogyan ezek szerzői a történelmet hamisították. Aki a részletekre is kíváncsi, ismerkedjen meg a Wiesel-jelentéssel. Címének a Google keresőjébe való beírásával román nyelven a világhálón is elérhető. Igen érdekes, tanulságos olvasmány, mindenkinek ajánlom.
Kérdés
Vajon 15 évvel az Országos Holokausztkutató Intézet megalapítása után dr. Ioan Aurel Pop elnök patronálásával miért hoztak létre a Román Akadémia keretében olyan Antiszemitizmus- és Holokausztkutató Csoportot, amely nem együtt-, hanem párhuzamosan működik a tulajdonképpeni érintettek országos fórumával?
Ez a kérdés azért is figyelmet érdemel, mert a romániai kisebbségek történelmének máig a zsidó holokauszt az egyetlen megbízhatóan tisztázott eseménye. És amint láttuk, a Wiesel-jelentés is külföldi nyomásra született, nemzetközi történészbizottságnak köszönhetően.
Boros Ernő
