Piócákat csempészett egy török, lebukott

A magyar Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei a magyar–szerb határnál, Szeged melletti Röszkén tartóztattak fel egy török sofőrt, akinek autójában több mint háromezer védett piócát találtak.

Osztrák rendszámú Mercedes típusú autóval érkezett Röszkére az a török sofőr, aki úgy nyilatkozott, hogy nincs bejelentési kötelezettség alá eső szállítmánya. A NAV munkatársai ennek ellenére ellenőrizték a járművet.

A jobb első ülés előtt elhelyezett hűtőtáska alján, egy zsákba csomagolva összesen 3209 darab márványos orvosi piócát (Hirudo verbana) találtak. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság élővilág-védelmi szakértőjének véleménye szerint az állatok védett és fokozottan védett növény- és állatfajok közé tartoznak. A magyar nadálynak is nevezett piócák egyedenkénti eszmei értéke 25 ezer forint (70 euró), így a teljes szállítmány eszmei értéke 80,225 millió forint.

A pénzügyőrök a Szegedi Rendőrkapitányságon feljelentést tettek természetkárosítás bűncselekményének gyanúja miatt. A lefoglalt vérszívó gyűrűsférgeket a Szegedi Vadasparkba szállították, az ügyben természetkárosítás gyanúja miatt indult eljárás.

A magyar nadály (orvosi pióca) egy 1–20 cm hosszú, vízi ragadozó. Hát és oldalrésze barnás-fekete, hasrésze oliva zöld, teste orsó alakú. Az állatnak hossz- és körkörös izomzata van, idegrendszere egyszerű. Nyugalmi állapotban kifli alakban pihen a növényzeten, vagy a kiálló partrész víz alatti részein. Úszása kígyózó mozgás függőleges irányban. Vízen kívül araszolva halad, és ha 20 méteren belül nem ér el újabb vízfelületet, a levegő nedvesség tartalmától függően ki is száradhat.

Alkalmazása gyógyászati célokra több ezer évre tekint vissza, írásos dokumentumok igazolják ezt már a középkorból. A piócát az emberi test különböző részeire helyezik, a kezelés ún. rászívatással történik. Az állatka egyszerűen kiszívja a méretének megfelelő mennyiségű vért (1-3 köbcentit), miközben az okozott seben keresztül a beteg testrészbe juttatja a saját nyálát, aminek gyógyító hatása van különféle betegségekre. A nyál hirudin nevű komponense például véralvadás gátló, trombózis kezelésére vagy kialakulásának megelőzésére alkalmas. A pióca nyála a szervezetben növeli a véredények rugalmasságát, gyógyítja az érelmeszesedést, csökkenti a magas vérnyomást a kiszívott vérmennyiség által, serkenti a vérkeringést. Alkalmazható ütött, zúzott sebek körüli véraláfutások gyógyítására. Erősíti a szervezet immunitását, csökkenti a testben lévő kórokozók életképességét, kedvezően befolyásolja a gyulladásos tüneteket, javítja az asztmások légzését. Hatásos a görcsös végtagok, ödémás lábak, valamint aranyér kezelésére. A kozmetikában mint regenerálószer ismeretes, csökkenti az allergiás tüneteket és megelőzi azokat.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Úthengerként robog a tiszás cenzúra

Related Posts
Total
0
Megosztás