A költségvetési hiány egy üszkösödés a román gazdaság testén – jelentette ki ma az egyik legtekintélhyesebb román közgazdász, Daniel Dăianu, aki szerint illúzió, hogy a deficitet csupán a kiadások lefaragásával mérsékelni lehet, ezért szerinte bizonyos adóemelések nem kerülhetők el.
A Költségvetési Tanács elnöke az Ilie Bolojan szenátusi elnökkel tartott találkozója után nyilatkozott a sajtónak a bukaresti parlamentben. Kifejtette, hogy a kormánynak számításba kell vennie az összes lehetőséget a román állam bevételeinek növelésére, mert az általa vezetett intézmény elemzései szerint a kiadások mérséklésével nem lehet csökkenteni a hiányt. Úgy vélekedett, hogy a mértékük miatt a szükséges korrekciók óhatatlanul fájdalmasak lesznek. Szerinte nem lehet elkerülni az állam bevételeinek bizonyos adóemelésekkel történő növelését’, hiszen az adóbegyűjtés hatékonyágának növelése sem elegendő az üszkösödés megszüntetéséhez.
Dăianu szerint a hiány mérsékléséhez szükséges 30 milliárd lejt (több mint 6 milliárd eurót) azért nem lehet előteremteni a kiadások lefaragásával, mert nem is igazán van mihez hozzányúlni. Emlékeztetett arra, hogy az állami kiadások jelentős részét a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak, egy további részét pedig a kamatköltségek teszik ki, amelyeket nem lehet csökkenteni. Így legfeljebb az állami intézmények dologi kiadásai kerülhetnek szóba, amelyek az egészségügyben és az oktatásban amúgy sem fedezik a valós igényeket „Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de (…) mindannyiunknak el kell fogadnunk a drámai valóságot. Csak akkor tudunk kijutni ebből a zűrzavarból, ha az emberek lemondanak a jövedelmük, a vállalatok pedig a bevételük egy részéről. Nincs más út” – jelentette ki.
A szakember nem kívánta részletezni, hogy milyen intézkedéseket tartana helyesnek a költségvetési hiány csökkentésére, csak annyit mondott, hogy ezek egy része a Költségvetési Tanács dokumentumaiban is megtalálható.
