A román külügyminisztérium nem ismeri el a Moldovai Köztársaság Dnyeszteren túli régiójában tartott választások legitimitását – olvasható a tárca közleményében.
Az Agerpres által idézett közlemény megerősíti, hogy Románia „a transznisztriai konfliktus átfogó, békés és fenntartható rendezését” támogatja. A külügyminisztérium vasárnap kiadott sajtóközleménye szerint ezt a nemzetközi joggal összhangban kell megvalósítani, tiszteletben tartva a Moldovai Köztársaság szuverenitását és területi integritását anélkül, hogy veszélyeztetnék az ország európai jövőjét.
Ez a hír önmagában azért nem hír, mert Románia nem ismeri el magát a Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaságot sem, ebből nyilvánvaló, hogy az ott tartott államelnök-választásokat sem ismerheti el, hiszen kétségbe vonja a szakadár régió államiságát. Ugyanakkor a romániai közbeszéd és politikai narratíva jelentős részében magát az egész Moldovai Köztársaságot (Transznisztriával egyetemben, holott az sosem volt Románia része) Nagy-Romániától “ideiglenesen elszakított” területként tartják nyilván.