„Svédország mostanra hivatalosan is az Európai Unió legveszélyesebb országa lett. A 100 ezer főre jutó lőfegyveres gyilkosságok számában ugyanis csak Albánia előzi meg a skandináv országot. A svéd lakosságot elsősorban a bevándorlóbandák tartják rettegésben, szinte mindennapossá vált a robbantás, a lövöldözés és az erőszak.” Ezt idén januárban adta hírül a brit The Guardian. A Világgazdaság „Szigorít Dánia a svéd határon a lövöldöző bandák miatt” cím alatt néhány napja számolt be arról, hogy Svédország és Dánia között fokozott ellenőrzés lépett érvénybe, mivel „a határon átnyúló bűnözés elharapódzott”.
A fentiek kapcsán legelőbb egy régi emlék villant az eszembe. 1990 végén évekkel korábban Svédországba emigrált és a rendszerváltás örömére Romániába hazalátogatott pszichiáter ismerősömmel beszélgettem. Egyebek között elmondta: mivel jó pénzt ajánlottak érte, néhány hete bírósági perekben svéd–román, román–svéd tolmácsként is működik. De sietve hozzátette, hogy nem tudnak neki annyit fizetni, amennyiért ezt továbbra is vállalná! A következők miatt gondolta meg magát. Általában Olténiából érkezett romaklánok tagjainak a pereiben kellett tolmácskodnia. Egy konkrét példával érzékeltette, hogy ez miért okozott lelki traumát a számára. Mivel oda történt megérkezésük előtt egy ilyen klán valamennyi tagja „elveszítette” minden személyi iratát, majd Franciaországból való – aligha kifogástalan magaviselet miatt történt – kitoloncolásuk előtt innen érkezetteknek mondták magukat, a külön csak őket szállító repülőgép Svédországban landolt. Nemcsak lakásokat utaltak ki a számukra szinte azonnal, hanem a tisztes megélhetésükhöz szükséges pénzt is, hiszen az ottani jóléti társadalomban ez elemi emberi jognak számított.
Annak érdekében, hogy a továbbiakat megértsem, az ismerősöm ezen a ponton a következő tudnivalókat osztotta meg velem:
– Svédországban 200 éve nem volt háború. Részben emiatt az ottaniak olyan mértékben bíznak embertársaikban – az idegeneket is beleértve! –, amit Romániában elképzelni is nehéz. Például ha valaki egy réztárgyat aranynak mond előttük, gyanakvás nélkül elhiszik. Mert miért mondaná valaki aranynak azt, ami nem arany? Hasonló tapasztalatok híján az a lehetőség fel sem ötlik bennük, hogy esetleg be akarnák őket csapni…
Mit műveltek a mi klánunk „egészen más körülmények között szocializálódott” tagjai egy ilyen társadalmi közegben?
Amikor például a csoport (sok méretes zsebbel ellátott) bő szoknyájú nőtagjai következetesen „elfelejtettek” fizetni az üzletek pénztáránál, a következő történt. Bár a hasonló szituációkhoz nem szokott, zavarban lévő kasszásnő igyekezett minél tapintatosabban felhívni a figyelmüket apró mulasztásukra (amelyet ő feledékenységnek tulajdonított), az idegenből érkezett „hölgyek” fülsüketítő rikácsolásba kezdtek. Amitől – vagyis attól az elképesztő fordulattól, hogy valakit lopáson érnek, mégis neki áll feljebb, ráadásul ilyen minősíthetetlen módon – a pénztárosnő lebénult. Amikor egy idő után rendőrt hívtak, az újabb vérfagyasztó rikácsolás hatására az is lebénult. Mert ekkora pofátlansággal még ő sem találkozott. Mindeközben persze a klán férfitagjai is szorgalmasan és nagy sikerrel munkálkodtak naivnál naivabb embertársaik megrövidítésén…
Svédországba „szakadt” hazánkfia itt rövid szünetet tartott, majd így folytatta: – Az abszurd történet még abszurdabb poénja akkor következett, amikor a szóban forgó hölgyeket és urakat nagy nehézségek árán sikerült bíróság elé állítani. Ahol én egyre kényelmetlenebbül éreztem, illetve egyre jobban szégyelltem magam, amiért olyan megfogalmazásokat voltam kénytelen tolmácsolni, amelyek a vádlottak és hivatalból kirendelt védőik szájából elhangoztak. Miközben ráadásul látnom kellett, hogy a vádlottak veszett rikácsolása és arcátlansága a bírákra is bénítóan hat, tapasztalatok híján az ilyesmit az ítélethozatalra hivatottak sem tudják kezelni…
Több más hasonló eset felidézése után Svédországból hazalátogatott ismerősöm jövendöléssel fejezte be élménybeszámolóját.
– Szerintem ha a jövőben tömegesen érkeznek – nevezzük így – másként gondolkozó és viselkedő idegenek ebbe az országba, a svéd társadalom összeomlik. Mert az ottani emberek olyan mértékben kiszolgáltatottak a külvilág „másságával” szemben, hogy ha erre kerül a sor, egyszerűen képtelenek lesznek megvédeni magukat.
*
A régi emlék után egy friss élmény.
Ismerősömmel 35 év elteltével láttuk viszont egymást néhány nappal ezelőtt a nagykárolyi vasútállomáson. Ő még a romániai rendszerváltás előtt családjával együtt kimenekült Magyarországra, és mivel rokonságának nagy része is ugyanezt tette, csak ritkán látogat haza. Most egyebek között elmondta, hogy idősebbik fia annak idején Magyarországról ifjú feleségével együtt továbbment Svédországba, ahol hosszú ideig jól érzete magát. Tavaly azonban családostól visszatelepült Magyarországra. Az ok? A fia így, ezeket a szavakat használva mondta: – Svédországnak az a része, ahol ők laktak, a nagy létszámban betelepültek miatt élhetetlenné vált…
Boros Ernő
