„Tananyagba kívánkozó” könyv újrakiadása

Az „Otthonom Szatmár megye” sorozatban nemrég megjelent Boros Ernő „Hogy a magyar pusztuljon” 1944 vége – 1945 eleje: Szatmár megyeiek a (barca)földvári haláltáborban című könyve. Ez egy korábban már kétszer megjelent mű bővített, javított, aktualizált változata. Bencze Mihály ajánlja figyelmükbe a kötetet.

Idézetek a könyv első oldaláról: „Jelen esetben aktualizálás alatt a könyv tárgyának történelmi hátterét ismertető rész bővítése-feljavítása értendő, ami a történészek által az első kiadás megjelenése óta elvégzett levéltári kutatásoknak köszönhetően vált lehetővé. Ugyanakkor az 1945-ben Barcaföldvárról a Szovjetunióba továbbvitt férfiak korábbi névlistáját is sikerült bővíteni, annak köszönhetően, hogy 2021. februárja óta az interneten elérhetők a második világháborúban szovjet lágerekbe került magyarok és svábok orosz nyelvű digitalizált nyilvántartási lapjai. A könyv első kiadása »Mindennap eljött a halál« – Szatmár megyeiek a földvári fogolytáborban címmel, a szatmárnémeti Szent Györgyi Albert Társaság gondozásában jelent meg 2002-ben, az Otthonom Szatmár megye sorozat 15. köteteként. A második kiadás »Hogy a magyar pusztuljon« (1944 vége – 1945 eleje: Szatmár megyeiek a földvári haláltáborban címmel a csíkszeredai Státus Kiadó gondozásában látott nyomdafestéket, 2009-ben.”

Az alábbi méltatás eredetileg két évtizeddel ezelőtt, a könyv első kiadásának megjelenése alkalmával látott nyomdafestéket a Romániai Magyar Szóban, 2002. augusztus 12-én, a világhálón nem elérhető. Érdemesnek találtuk reprodukálni az azóta megboldogult szatmárnémeti újságíró, Sike Lajos írását:

Tananyagba kívánkozik Boros Ernő Földvárról írt könyve!

„1975-ben egy Nagykároly melletti, magyar ajkú svábok által lakott faluba, Kálmándra nősültem. Apósom, néhai Rosszel István ugyanettől az évtől kezdődően egészen 1999-ben bekövetkezett haláláig feleségem családjának minden ebéddel egybekötött összejövetele alkalmával nekem is újra és újra mesélt azokról a borzalmakról, amelyeket sok ezer magyar és több száz német sorstársával 1944 végén, 1945 elején a Brassó melletti Földváron élt át. Úgy gondolom, annak, hogy szerettei körében (általában terített asztal mellett) reflexszerűen mindig erre a témára terelte a szót, két fő oka lehetett: egész lényét megrázó roppant megpróbáltatás érte akkor, és ez a negatív élmény olyan mély sebet ejtett a lelkén, ami élete végéig nem gyógyult be, ráadásul családján kívül más társaságban erről a lelkére nehezedő roppant teherről közel fél évszázadon át nem beszélhetett. Egyszerű ember lévén, apósom azt ugyan százszor is elmesélte, ahogyan a dolog vele megesett, a történtek hátteréről azonban hiába faggattam, arra a kérdésre, hogy miért, milyen történelmi okok miatt esett meg mindaz, amit elbeszélt, nem tudott kielégítő választ adni. Én pedig a történelemkönyvekben és egyáltalán sehol olyasmiről nem olvastam (sőt még csak nem is hallottam), hogy a második világháború végén román csendőrök, illetve katonák, Szatmár megyei falvakból, a visszavonuló magyar hadseregből megszökött és civilben odahaza tartózkodó, valamint más ártatlan civil személyeket szedtek össze, hajtottak el Dél-Erdélybe és tartottak fogságban olyan lágerviszonyok között, ami kimeríti az etnikai tisztogatás fogalmát…”

Így kezdi „Mindennap eljött a halál” címen megjelent új könyvét Boros Ernő. Az idézett előzmények után, tehát apósa elbeszélése alapján járta be az elmúlt években azon településeket (szám szerint húszat), ahonnan békés embereket hurcoltak Földvárra Szatmár megyéből. Sok túlélővel találkozott, alkalmasint az ő visszaemlékezésük a leghitelesebb, de a már eltávozottak hozzátartozói is érdekes dolgokat mondtak, árnyalva az előbbiek által megjelenített sötét képet. Már az a sirató ének is megrázó, amelyet a könyvben mindjárt a bevezető után lehet olvasni, amit többen is felidéztek az oknyomozó riporternek Néhány sor belőle: „A földvári temetőben / Sok magyar sír van egy végben / Minden sírra fel van írva / A szenvedés tett a sírba… / Mindennap eljött a halál / Ötöt-hatot szíven talált / Bevitték a hidegházba / Kit otthon várt öt-hat árva…”

A kötetben közölt dokumentumok egy része megjelent a Szatmári Friss Újságban, másik része lapunkban, az RMSZ-ben. A Börvelyről szóló rész elnyerte a Partiumi és Bánáti Műemlékvédő Bizottság által meghirdetett, A XX. század öröksége nevű pályázat II. díját, egy másik rész pedig az aradi Nyugati Jelen napilap másodízben megrendezett Simándi Böszörményi Zoltán országos riportverseny különdíját. Hát még könyve után mennyi elismerést kaphat Boros Ernő, hisz itt már együtt több száz ember emlékezete, s megannyi más dokumentum, köztük nem egy alig vagy egyáltalán nem ismert hivatalos irat, állásfoglalás az észak-erdélyi magyarokkal kapcsolatban. Jól elbántak velünk, illetve szüleinkkel, bátyáinkkal, nővéreinkkel 1944-ben, ’45-ben, s mindezt a hivatalos román politika nemcsak takargatta, de a rendszerváltásig megtiltotta, hogy egyáltalán beszéljünk róla.

Boros Ernő már a bevezetőben etnikai tisztogatást említett, amit a kötetben jól dokumentálva be is bizonyít. A háború utáni békeszerződések határrendezése okán volt elsősorban szüksége a román hatalomnak arra, hogy Észak-Erdélyben, különösen a Partiumban a románság javára módosítsa a lakosság etnikai összetételét. Hogyan kérhetné vissza az 1940-ben „elcsatolt” területeket, ha egy nemzetközi felügyelettel megejtendő népszámlálás nem igazolna román többséget? Hát tettek érte! A németekkel, svábokkal, szászokkal mint „háborús bűnös” nemzettel nyíltan mehetett (mármint az internálás), a magyar lakossággal burkoltabb megoldásokat kellett keresni. A könyv 217. oldalán találjuk a román miniszterelnökség utasítását a vármegyék első tisztségviselőihez (Nat. I./197/450-VIII keltezéssel) a magyar lakosság kitelepítéséről. „Indok: szabotázs stb., fasiszta magatartás, rémhírterjesztés, izgatás, oroszokkal való összeférhetetlenség. Végrehajtás (figyeljük csak! – S. L.): minden kiutasítás a D1/6. utasítás szerint hajtandó végre, csupán a kiutasított személyekkel szóbelileg közölhető, nyilvánosságra nem hozható, erről írásbeli végzés ki nem adható. Ingatlanok el nem adhatók, ingó dolgok túlsúlyban nem vihetők (hivatkozni a CFR nehéz helyzetére), mivel azokat román területen szerezték. Újságokban publikálandó a magyar nemzetiségiek soviniszta magatartása, amellyel lehetetlenné teszik az itt élő népek békés fejlődését és megélhetését.”

Napnál is világosabb: Irány Földvár! Vagyis Dél-Erdély, amelyet nem érintett a korábbi határkiigazítás, ahol nem áll fenn a népszámlálás veszélye, de ahol természetesen nincs szükség több magyarra. Ezért a láger. Boros a hozzáférhető dokumentumok és a megkérdezettektől begyűjtött adatok szerint legkevesebb 40.000-re teszi a Földvárra hurcoltak számát. Közülük legalább 5 ezren odapusztultak. De nem csak Földvár volt, hanem Hídvég, Lugos, Borosjenő, Temesvár, Belényes, Radna, Piteşti, Gyulafehérvár és még annyi más. Persze, volt menekvés is a haláltáborokból. Mármint azok számára, akik írásba adták, hogy ezentúl románok lesznek. A könyvben több túlélő és szemtanú vall erről. Egy bizonyos Cheşcheş nevű parancsnok megfelelő anyagi haszon reményében különösen győzködte az internáltakat: álljanak át románnak, akkor tud segíteni.

Megrázó, egyben elgondolkoztató olvasmány Boros Ernő könyve. Többek között arra figyelmeztet, hogy sok még a tennivaló közeli múltunk feltárásában is. Különösen ott, ahol a hatalom igyekezett eltussolni, más színben feltüntetni, vagy éppen törvényesíteni a bennünket ért üldöztetéseket, atrocitásokat. Mintha az indokoltnál is félénkebbek lettünk volna a feltárásban, különösen abban, hogy a nagyobb, akár az EU nyilvánossága elé vigyük azokat. Boros Ernő megtette, amit lelkiismerete diktált. Nagyon hasznos volna, ha könyvét románra is lefordítanák, hadd olvassa a többségi lakosság is, hogy nemcsak Ipp volt, de Földvár is. A „Mindennap eljött a halál” az Otthonom Szatmár megye sorozatban, a Szent-Györgyi Albert Társaság és az EMKE kiadásában jelent meg. Ez a sorozat 15. kötete, amelyről joggal mondhatjuk, hogy egyúttal az egyik legjobban megírt és legtartalmasabb kötete is. Önismeretünk okán tananyagba kellene építeni mondanivalóját. Ismerje meg az ifjúság, miként bántak el nagyszüleikkel.

 

 

Total
0
Megosztás
Előző hír

Magyarul üzent Sorosnak a tévében egy amerikai műsorvezető

Következő hír

Magyarország második az úszó Eb éremtáblázatán

Related Posts
Total
0
Megosztás