Tíz romániai doktori hallgatóból mindössze kettő nem másol a doktori tézise írásánál, állítja Dorin Isoc, a Plagiate.ro plágiumellenes platform alapítója. Állítása szerint az alapképzésben tanulók és a mesterizők esetében még rosszabb az arány, ott tízből csupán egy esetben nem merül fel a plagizálás gyanúja.
A bukaresti sajtó által idézett Isoc összeállította azon közszereplők listáját is, akik az elmúlt 32 évben köztisztséget töltöttek be, és plágiummal vádolták meg őket. Állítása szerint egyetlen olyan tisztség van, amit eddig nem töltött be bizonyítottan plagizáló személy, az pedig az államelnöki.
Eddig három miniszterelnökkel kapcsolatban merültek fel plágiumvádak: a most hivatalban lévő Nicolae Ciucă tartalékos tábornok, a hadtudományok doktora mellett Victor Ponta és Mihai Tudose is hivatkozás nélkül másolhatott a doktori dolgozatában. Hat olyan oktatási minisztere volt az országnak az elmúlt bő három évtizedben, aki plágiumgyanúba keveredett. (A Școala 9 platform szerint ennél is több, azaz 7 tanügyminiszter műveinek volt megkérdőjelezhető az eredetisége).
Szakértők szerint az elburjánzott plagizálás a doktori iskolákat vezető egyetemi tanárok igénytelenségéből és ismerethiányából adódik. Isoc úgy látja, hogy krónikus a helyzet, amire csak azt jelenthetne megoldást, ha a plagizáláson ért személyt kizárják az akadémiai életből. Példaként Sorin Cîmpeanut hozta fel, aki bár a minap lemondott a miniszteri tisztségéről, de továbbra is rektor és egyetemi tanár maradhat. Vagy ott van Florian Bodog bihari szocialista szenátor, volt egészségügyi miniszter, akinek a másolt disszertációja miatt még a „menedzsment doktora” címét is visszavonta a temesvári egyetem, a korrupcióellenes ügyészség is megvádolta, mégis fontos közéleti tisztségeket tölt be, a nagyváradi egyetem oktatója, a bukaresti politikai tévéműsorok állandó szereplője.
A Plagiate.ro platform alapítója szerint az akadémiai élet megtisztítása nélkül a helyzet nem fog változni Romániában, ahol a kisember azt látja nap mint nap, hogy a felkapaszkodottak és fennforgók tisztessége kérdéses.