Totojáznak a tótok a Sajó ügyében

Állítólag holnap, pénteken megkezdődnek a Sajó szlovákiai szakaszán a szennyezés megállítását célzó munkálatok – írta a Ma7.sk felvidéki magyar hírportál Ján Budaj szlovák környezetvédelmi miniszter bejelentésére hivatkozva csütörtökön.

A 230 km hosszú Sajó (szlovákul Slaná) Kelet-Szlovákia és Északkelet-Magyarország egyik legnagyobb folyója, a Tisza jelentős mellékvize. A mai Szlovákiában, a Gömör–Szepesi-érchegységben ered, Dobsinától nem messze, és Tiszaújváros mellett ömlik a Tiszába. (Nem tévesztendő össze a hasonnevű erdélyi folyóval: a romániai Sajó – románul: Șieu – a Nagy-Szamos baloldali mellékfolyója, hossza 71 kilométer, a Beszterce-Naszód megyei Nagysajó mellett ered és Bethlen városánál ömlik a Nagy-Szamosba.)

Egy bezárt felvidéki bányából vastartalmú szennyező anyag ömlik jóideje a Sajó folyóba, teljesen elpusztítva a helyi élővilágot. A magyar politikusok és a vízügyi szervek a szlovák fél haladéktalan együttműködését kérték az ügyben, de azóta sem történt semmi, Szlovákiában hatásköri viták dúlnak ez ügyben, azaz senki nem tesz semmit. A folyó felső szakaszának élővilága már kipusztulóban van.

„Megindul a felszín alatti vizek elterelése a Sajót szennyező alsósajói bányában” – idézte Budajnak a pozsonyi kormány ülése után tett bejelentését a sajtó. A miniszter közölte azt is, hogy a terveik szerint az ügyben még ma megbeszélést folytat Nagy István magyar földművelési miniszterrel.

A Sajó szlovákiai szakaszán először február közepén észlelték a folyó vizének vöröses elszíneződését, amely mint kiderült, az alsósajói vasércbányából kifolyó víz okozott, amely a 2008-ig működő Siderit egykori bányatelepéről került a folyóba. Az eddigi vizsgálatok eredménye szerint a folyó vizében a vas mennyisége 12-szer magasabb a határértéknél, továbbá emelkedett mangán-, szulfát- és arzéntartalmat is kimutattak.

A Siderit bányaüzem 1975 és 2008 között működött, aztán csődbe ment. A szlovák állami Ércbánya-vállalat közlése szerint a csődbe jutott társaság a kitermelés leállítását követően nem tett eleget a bánya likvidálására vonatkozó kötelezettségeinek, így az elengedhetetlenül szükséges intézkedéseket maga az Ércbánya-vállalat végezte el, még 2012-ben.

A Mi Hazánk Mozgalom Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vezetése a Felvidéken tájékozódott a Sajó szennyezéséről, és azt tapasztalták, hogy a hatóságok semmit nem tesznek a három hónapja tartó környezetkárosítás megállítása érdekében. A szennyezés helyszínén még a szükséges mérések sem történtek meg, nemhogy a kárelhárítás – tették hozzá. Ebben a helyzetben a párt felháborítónak és időhúzásnak tartja Nagy István agrárminiszter azon ígéretét, hogy a beiktatása után felveszi a kapcsolatot szlovák kollégájával, hiszen a szennyezés kezdetekor is ő volt a hivatalban lévő miniszter.

A párt felháborítónak nevezte, hogy bár több nemzetközi egyezmény is megkönnyíti az ilyen helyzetek megoldását, több hónap után is csak az egyeztetések ígéretére futja. „A 2000. januári tiszai cianidszennyezés szörnyű pusztítására emlékezve csak a szennyezés azonnali megállítását tekintjük elfogadható megoldásnak” – fogalmaztak.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Meghalt a magyar filmrendezőnő

Következő hír

Előre szólt a merénylő, hogy kinyír mindenkit

Related Posts
Total
0
Megosztás