Holtan találtak két 20 év körüli, Bákó megyei fiatalt egy autóban Hargita megyében, a szépvízi víztározó közelében, amely Csíkszeredától 12 km-re északkeletre van.
A székelyföldi megye törvényszéke melletti ügyészség sajtószóvivője az Agerpres hírügynökségnek elmondta, hogy a fiatal pár mellett egy állatkábító pisztolyt is találtak, és a holttesteken lövésnyomok voltak. Az ügyészek eddigi információi szerint a Bákó megyei fiú és lány hozzávetőlegesen egy éve voltak együtt, és a megtalálásuk előtt egy nappal távoztak otthonról, vélhetően a Gyimeseken át érkeztek gépkocsival Moldvából Erdélybe, Szépvízre (rom. Frumoasa).
Az ügyészség egyelőre gyilkosság gyanújával nyomoz az ügyben, de azt sem tartják kizártnak, hogy gyilkosság, majd öngyilkosság történt, vagyis az egyik fiatal végzett a másikkal, majd pedig önmagával. A halál pontos okát boncolással állapítják meg a mai nap folyamán.